Így kaphattok félévente 125-375 ezer forintos ösztöndíjat, november 8-ig lehet pályázni Felsőoktatás
Eduline

Így kaphattok félévente 125-375 ezer forintos ösztöndíjat, november 8-ig lehet pályázni

November 8-áig lehet pályázni a Klebelsberg-ösztöndíjra, amelyet osztatlan tanárképzésen, tanító- és gyógypedagógiai képzésen tanulók kaphatnak meg.

Az ösztöndíj összege félévente – a tanulmányi átlag alapján – 125 és 375 ezer forint között mozog.

Aki megkapja a támogatást, annak vállalnia kell, hogy a záróvizsgát követő hat hónapon belül végzettséget szerez, a diplomázás után pedig a Klebelsberg Központ által kijelölt intézmények egyikében helyezkedik el.

Utóbbinál fontos részlet, hogy az ösztöndíjasoknak előre meg kell jelölniük három megyét, ahol állást vállalnának. Az így megjelölt iskolában legalább annyi ideig kell dolgozniuk, ahány évig ösztöndíjasok voltak.

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.