Egyre több könyvtár dönt a maszkviselés bevezetése mellett Felsőoktatás
Bezzeg Hanna

Egyre több könyvtár dönt a maszkviselés bevezetése mellett

A fertőzöttségi mutatók emelkednek, ezért több intézmény visszatér a korábbi járványügyi szabályokhoz.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, egyre szigorúbbak a járványügyi szabályok a felsőoktatási intézményekben. A debreceni, a miskolci, a szegedi, a pécsi egyetem, az ELTE és a Pázmány mellett ma már az egri egyetemen, a kecskeméti Neumann János Egyetemen, a Gál Ferenc Egyetemen, a Kodolányi János Egyetem budapesti campusán és a Zeneakadémián is kötelező maszkot viselni.

A legtöbb egyetemi szabályozás arra is kitér, hogy a maszkviselés nemcsak az oktatási célú helyiségekben kötelező - azaz az előadásokon, gyakorlatokon és szemináriumokon túl például a könyvtár is csak maszban látogatható.

A Semmelweis Egyetem épp a napokban döntött a kötelező maszkviselés bevezetése mellett, az oldalukon külön kiemelik, hogy a szabályozás a Központi Könyvtár területén is érvényes.

A Szegedi Tudományegyetemen október 5. óta van érvényben a kötelező maszkviselés, a szabály itt is kiterjed a könyvtár területére, a maszkhasználat mellett a távolságtartást is kérik. A Dunaújvárosi Egyetemen múlt héten vezették be a maszkhasználatot, mely szintén érinti a könyvtárat is.

Nem csak a felsőoktatási intézmények szigorítanak: a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában ugyancsak kötelező a maszkviselés, emellett pedig a kézfertőtlenítő használata és a távolságtartás is a szabályok között van.

 

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.