Tízből nyolc hallgató beoltatta magát a győri egyetemen Felsőoktatás
Eduline

Tízből nyolc hallgató beoltatta magát a győri egyetemen

A győri Széchenyi István Egyetem hallgatóinak 80 százaléka beoltatta magát koronavírus ellen – közölte az egyetem.

Az arány minden karon magas, de a legtöbben az Egészség- és Sporttudományi Kar, valamint a Művészeti Kar hallgatói közül kérték a vakcinát, ott 85, illetve 84 százalékos az átoltottság.

Az egyetem egyébként hőkapukat és kézfertőtlenítőket szerelt fel az épületekben, és a takarításra is nagy figyelmet fordítanak, különösen a mosdók és a közösségi helyiségekre.

„Az első hullám idején ambulancia és karantén működött győri campusunk területén, a második hullámtól pedig megszerveztük, hogy a hallgatók önkéntes munkával segítsék a betegellátást és a teszteléseket” – idézi az egyetem közleménye Kovács Zsoltot, a Széchenyi István Egyetem kancellárját.

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak Érettségi-felvételi Gál Luca

Nem vettek fel az egyetemre? Mutatjuk, milyen lehetőségeitek vannak

Megérkeztek a 2025-ös felvételi ponthatárok, ám nem mindenki örülhetett a szerdai SMS-nek. Több tízezer jelentkező maradt le a vágyott szakokról, sőt sokan egyáltalán nem kerültek be semmilyen képzésre. Ha te is azok közé tartozol, akik nem nyertek felvételt, ne keseredj el: több alternatíva is a rendelkezésedre áll. Cikkünkben összegyűjtöttük, milyen lehetőségek közül választhatsz, ha első körben nem sikerült bejutni az egyetemre vagy főiskolára.