Késve költözhetnek be az egyetemisták a kollégiumi szobájukba egy kongresszus miatt Felsőoktatás
Csik Veronika

Késve költözhetnek be az egyetemisták a kollégiumi szobájukba egy kongresszus miatt

Ugyanis szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg a szobáikat.

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) miatt késve költözhetnek be a hallgatók a kollégiumi helyükre, ugyanis szeptember második hetére zarándokok és a szervezők kaphatják meg azokat - írta meg a Mérce.  

Eddig csak a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem erősítette meg a hír, miszerint az ő hallgatóikat is érinti majd a kongresszus lebonyolítása. 

BME a honlapján arról számol be, hogy a NEK körülbelül 2000 résztvevőjét szállásolják majd el. Az ELTE 2200 vendég fogadásáról ír, ami miatt 700 hallgató nem költözhet be időben.

Az ELTE esetében az érintett szeptemberi időszak nem számít igazolatlan hiányzásnak, illetve elengedik a szeptemberi kollégiumi díjat is. A BME közleményéből nem derül ki, a késleltetett beköltözés hogyan érinti az órai hiányzásokat.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.