Matek a tanévkezdés előtt: mi nem számít bele a tizenkét félévbe? Felsőoktatás
Csik Veronika

Matek a tanévkezdés előtt: mi nem számít bele a tizenkét félévbe?

Ha már készülődtök a következő félévre és államilag támogatott képzésen tanultok, akkor nagyon fontos, hogy képben legyetek azzal, összesen hány félévet tanulhattok ingyenesen. Számoljunk!

Azt minden ösztöndíjas tudja, hogy felsőoktatási törvény szerint összesen tizenkét ingyenes félévetek van: (felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és mesterképzésben) magyar állami (rész)ösztöndíjas képzésben.

De mi nem számít bele a tizenkettőbe?

A támogatási időbe beleszámít a megkezdett és aktívan folyó félév akkor is, ha nem fejezitek be a félévet. A támogatási idő számításakor azonban nem kell figyelembe venni többek között:

  1. a megkezdett félévet, ha betegség, szülés vagy más, fel nem róható ok miatt nem sikerült befejeznetek, és kérelmet adtatok be az egyetemnek, hogy ne vegyék figyelembe az adott félévet;
  2. azt a félévet, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem képzésében közszolgálati ösztöndíjas hallgatóként, valamint önköltség fizetésére nem kötelezett, hivatásos, szerződéses vagy tisztjelölti jogviszonyban álló hallgatóként teljesítettétek.

Ha most ősszel kezditek az egyetemet és a tervek szerint államilag támogatott képzésen tanultok majd, akkor itt nézhetitek meg, miket kell vállalnotok a hallgatói szerződésben az ingyenes képzésért cserébe.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.