Meddig érvényes a diákigazolványotok? A veszélyhelyzet miatt a dátum már többször is változott Felsőoktatás
Tóth Alexandra

Meddig érvényes a diákigazolványotok? A veszélyhelyzet miatt a dátum már többször is változott

A koronavírus-járvány a diákigazolványok érvényességének idejébe is beleszólt - már többször is. Így teljesen érthető, ha gondban vagytok vele, pontosan meddig, és melyik tanév matricájával érvényesített plasztikkártyával használhatjátok ki az utazási kedvezményeket.

A járványügyi veszélyheztetet legutóbb február 23-án hosszabbították meg további 90 napra, azaz 2021. május 23-ig. A közlekedési szolgáltatók pedig ennek megszűnését követően 60 napig fogadják majd el a diákigazolványokat, vagyis várhatóan egészen július 21-ig utazhattok kedvezményesen.

Pontosan melyik lejárt matricákat fogadják el? 

A köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricáját, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricáját, illetve a 2020/2021-es tanév első féléves matricáját is használhatják az utazási kedvezményekhez.

Fontos, hogy ezzel a lehetőséggel akkor is élhettek, ha már befejeztétek az iskolát és nem tanultatok tovább - tehát a jogviszonyotok a 2019/2020. tanévben lezárult -, viszont rendelkeztek arra az időszakra érényes diákigazolvánnyal. 

Meddig érvényesek a mostani tanévre vonatkozó matricák?

A 2020/2021-es tanév köznevelési és a 2020/2021-es tanév második féléves felsőoktatási érvényesítő matricájával ellátott diákigazolványok a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint - az oktatási igazolványokra vonatkozó kormányrendeletnek megfelelően - 2021. október 31-ig érvényesek - írja az Oktatási Hivatal (OH). Ezekkel a matricákkal azonban az utazási kedvezményeken túl minden, a diákigazolványokkal igénybe vehető kedvezményt kihasználhattok - például olcsóbban íratkozhattok be a könyvtárakba.

Van aktív jogviszonyotok, de nincs diákigazolványotok?

Ebben az esetben igazolást kaphattok. A 2020. november 4-én vagy azt követően kiállított igazolások a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek, az igazoláson megjelenő érvényességi időtől függetlenül. Ezt most az intézmények szkennelve, elektronikusan is kiküldhetik és otthon kinyomtathatjátok. A közlekedési szolgáltatók az igazolásokat nyomtatott aláírással és pecséttel is elfogadják, fontos azonban, hogy elektronikus formában (pl. mobilon felmutatva) nem.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés