Már hét olyan amerikai egyetem van, ahol ősztől kötelező lesz a koronavírus elleni oltás Felsőoktatás
Eduline

Már hét olyan amerikai egyetem van, ahol ősztől kötelező lesz a koronavírus elleni oltás

A hallgatók csak úgy kezdhetik majd el a következő félévüket, ha bemutatják az oltási igazolványukat.

A Brown Egyetem dékánja nemrég jelentette be, hogy ősztől kötelezővé teszik a hallgatóik körében a koronavírus elleni oltást – szúrta ki az Independent beszámolóját az Index.

De nem ez az egyetlen amerikai egyetem, ahol a következő szemesztert már csak oltási igazolvánnyal lehet majd elkezdeni. Már hat másik intézmény is hasonló döntést hozott: a Northeastern Egyetemen, a Cornell Egyetemen, a Rutgers Egyetemen, a Fort Lewis Főiskolán, a Nova Southeastern Egyetemen és a St. Edward Egyetemen is kötelező lesz a védettség igazolása. Ez alól csak azok kapnak kivételt, akiknek az egészségügyi helyzete vagy a vallási meggyőződése nem teszi lehetővé azt, hogy beoltsák őket.

Ez azért is érdekes, mert mindeközben az amerikai kormányzati vezetők arra törekednek, hogy az oltást ne tegyék kötelezővé az emberek számára. Az amerikai egyetemek helyzete azonban egyedülálló, mivel ők már korábban is dönthettek úgy, hogy bizonyos oltásokra kötelezik a hallgatóikat. Így az, ha a koronavírus elleni vakcina esetében is így járnak el, nem lesz annyira szokatlan, mint más országokban. 

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

 

 

 

 

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.