Kilencven napon belül döntenie kell az Alkotmánybíróságnak az SZFE-törvényről Felsőoktatás
Eduline

Kilencven napon belül döntenie kell az Alkotmánybíróságnak az SZFE-törvényről

A Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybíróság előtt indítványozta a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását megvalósító törvény semmissé tételét.

Az Alkotmánybíróságnak soron kívül, de legkésőbb kilencven napon belül döntenie kell - írja közleményében az egyetem Hallgatói Önkormányzata (HÖK).

A Fővárosi Törvényszék korábban megvizsgálta az egyetem ügyét, és alkotmányellenesnek találták a törvényt, ezért - felfüggesztve saját eljárásukat - az Alkotmánybíróság előtt indítványozták, hogy a modellváltó törvényt és a felsőoktatási törvény egyik idevágó bekezdését megsemmisítsék.

Amennyiben az Alkotmánybíróság eltörli az SZFE-törvényt - írja az egyetem hallgatói képviselete -, az intézmény modellváltása semmissé válik - illetve a nemzeti felsőoktatási törvény említett bekezdésének eltörlése után egyetlen modellváltó intézmény fenntartójának sem lenne lehetősége a szenátus jogainak korlátozására.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói bíznak benne, hogy "a Fővárosi Törvényszék példamutatóan alkotmányos lépése, akár a teljes magyarországi felsőoktatás autonómiája sérthetetlenségének visszaállításához vezethet" - írják.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Örkény tarolt a magyarérettségin - kövessétek az eseményeket kedden is matekból az Eduline-on

Idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok. A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.