Közel hússzor annyian passziváltatták a félévüket az SZFE-n, mint 2018-ban Felsőoktatás
Eduline

Közel hússzor annyian passziváltatták a félévüket az SZFE-n, mint 2018-ban

Az új vezetés szerint a számok nem vészesek, az egyik egykori docens szerint a valóság mást mutat.

Bár korábban elhanyagolható számnak állította be a teljesen új vezetés alá került Színház- és Filmművészeti Egyetem, hogy mindössze négy hallgatójuk hagyta ott a tanintézményt, és mindössze 86-an állították passzívra a tanulói státuszukat, de az intézmény korábbi docense, Kárpáti Péter szerint ezek számok nem különösebben jók.

Kárpáti Péter Telex által kiszúrt Facebook-bejegyzése szerint annyira nem átlagos ez a 86 passziváltatott félév, ugyanis ez a szám 2018-ban átlagban mindössze öt volt.

Az új SZFE a felvételi előtt bevetett egy diákokat toborzó hirdetést is - erre egyébként 70 éve nem volt szükségük, hiszen mindig 30-40-szeres volt a túljelentkezés az egyetemen -, egyelőre nem tudni, ez hogyan fog megjelnni a jelentkezők számában.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban Közoktatás Gál Luca

Szabadszedéses menza: így működik az átállás az iskolákban

Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.