Diákhitel-kisokos: minden, amit fontos tudni a hitelekről Felsőoktatás
Eduline

Diákhitel-kisokos: minden, amit fontos tudni a hitelekről

Úgy tervezitek, hogy önköltséges képzésre jelentkeztek? Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat a Diákhitel1-ről és a Diákhitel2-ről.

Azt tervezitek, hogy a tandíjatokat diákhitelből fogjátok fizetni, vagy esetleg lakást bérelnétek a felvett összegből? Mindenképpen érdemes utánajárni, hogy melyik típus a legmegfelelőbb számotokra. Mutatjuk a legfontosabb infókat a Diákhitel1-ről és a Diákhitel2-ről.

A Diákhitel1 szabad felhasználású kölcsön. A hitelt felvehetitek állami ösztöndíjas és önköltséges képzésben is, akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanultok. Ezt a hitelt bármire költhetitek, ha szeretnétek például eszközöket vásárolni, vagy a lakhatás miatt van szükségetek rá, akkor ebben érdemes gondolkodni.

Ezt a diákhitelt 11 félévre vehetitek fel, egy szemeszterben legfeljebb 5 hónapra. Ha egységes osztatlan képzésben vesztek részt és a képzési idő meghaladja a 11 tanulmányi félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.

Mennyi az annyi?

Havonta akár 150 ezer forintot is igényelhettek, ha félévente egy összegben szeretnétek igényelni a folyósítást, akkor egyben kapjátok meg az 5 havi diákhitelt, melynek összege 1 millió 500 ezer forint. Fontos, hogy a hitel kamat 1,99%, uygan előtörleszthető, de kötelezően csak a tanulmányok után kell elkezdeni a törlesztést.

A Diákhitel2-t csak akkor vehetitek fel, ha önköltséges képzésben tanultok és még nem múltatok el 45 évesek. Akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásformájában tanultok, jogosultak vagytok a kölcsönre.

A Diákhitel2-t ugyanúgy 11 tanulmányi félévre vehetitek fel, egy szemeszterben legfeljebb 5 tanulmányi hónapra. Ha egységes osztatlan képzésben tanultok, akkor - ahogy a Diákhitel1 esetében, itt is - a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.

Mennyi az annyi?

Ebben az esetben akkora összeget vehettek fel, amekkora a féléves tandíjatok. A hitelt nem is kapjátok kézhez, hanem ezt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetemnek utalja. Ez a kölcsön kamatmentes, törlesztenetek pedig csak a hallgatói jogviszonyotok megszűnését követően, illetve legkésőbb a 45. életévetek betöltését követő negyedik hónap első napjától kell. Természetesen a Diákhitel2 esetében is van lehetőségetek az előtörlesztésre.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.