Úgy néz ki, a vidéki tudományegyetemen is előkerült a fenntartóváltás kérdése annak ellenére, hogy egy éve még azt nyilatkozták, szó sem lehet róla.
A hvg.hu információi szerint Gyenge Zoltán, az egyetem bölcsészkarának dékánja csütörtökön tájékoztatta a Kari Tanácsot arról, amivel a Dékáni Kollégium év elején összehívott rendkívüli ülésén felvetődött: kilátásban van egy esetleges fenntartói átszervezés. Tehát rövidesen mégis alapítványi fenntartásba kerülhet a Szegedi Tudományegyetem is, vélhetően a többi vidéki nagy egyetemmel együtt.
A lap úgy tudja, hogy Pécsett, Debrecenben is felvetődött a fenntartóváltás lehetősége. A vidéki tudományegyetemek alapítványi átvételének terve azonban váratlanul került elő.
A lap által felkeresett dolgozók úgy értelmezték a fórumon elhangzottakat, hogy az alapítványi fenntartás több pénzzel járna, de a dolgozók elveszítenék vele a közalkalmazotti státuszukat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) minisztere csütörtökön egyeztetett a szegedi egyetemi vezetőkkel Szegeden, ez az esemény nem volt sajtónyilvános, így azt sem tudjuk, hogy végül született-e döntés az alapítványi fenntartói kérdésben, vagy csak a részletekről tartottak megbeszélést. A minisztériumtól azonban eddig nem érkezett válasz.
Hol voltak korábban fenntartóváltások?
Az egyetemek közül elsőként a Corvinus Egyetem működését választották le az állami költségvetésről 2019 nyarán, majd több egyetem 2020 nyarán került az államtól alapítványi fenntartóhoz. Tavaly szeptemberben történt a Színház- és Filmművészeti Egyetem váltása is, melynek során többek között az egyetemi autonómia nyomtalanul eltűnt, és a vezetésre felállított alapítvány kuratóriuma az intézménytől teljesen függetlenül rendelkezik a SZFE működéséről.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |