2020 egyetemi rekordjai: idén is voltak olyanok, akik a túlteljesítettek Felsőoktatás
Eduline

2020 egyetemi rekordjai: idén is voltak olyanok, akik a túlteljesítettek

Az idei évben is akadt néhány olyan diák, aki a maxmimumon felül teljesített. Összeszedtük a 2020-as év egyetemi sztahanovistáit.

Bár a tavaszi félév az online oktatással nehezítő tényezőnek tűnt, volt olyan diák, aki a félév végére 70 kreditet hozott össze. Olvasónk meg is osztotta velünk eredményeit, amit az Eszterházy Károly Egyetem egri kampuszán ért el.

Nem sokkal előtte a 61 kredit volt a csúcs, ugyanis egy félév alatt két félévnyi tárgyat teljesített egy hallgató a a BME Gépész Karán. Még februárban egy diák nem csupán néhány kredittel lőtte túl a teljesíthető minimumot: háromszorosát szerezte meg a teljesítendő krediteknek. Két egyetem két képzésén 89 kreditet teljesített.

Akadt olyan is, aki a diplomákat halmozta, Kapus Krisztián az elmúlt 28 év alatt negyedszer lett rekorder, az egész országban neki sikerült eddig a legtöbb felsőfokú végzettséget - összesen húsz diplomát – megszereznie.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban? Nyelvtanulás Kurucz Tünde

Nyelvvizsga, nyelvi érettségi: melyik éri meg jobban?

Évről évre több ezerrel csökken a nyelvvizsgázók száma, mert a diploma megszerzésének már nem kötelező feltétele. Ugyanakkor a felvételin az intézményi pontoknál akár 50-70 pluszpontot is érhet a nyelvtudás, de ebben a tekintetben óriási különbségek lehetnek az egyetemek, a karok és a szakok között.