Kizárták az SZFE oktatóit az egyetem Neptun-rendszeréből Felsőoktatás
Eduline

Kizárták az SZFE oktatóit az egyetem Neptun-rendszeréből

Nem tudnak bejelentkezni a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárai az egyetem Neptunjába.

Jákfalvi Magdolna, az egyetem egyik professzora is megerősítette a hvg.hu-nak, hogy szombat délután óta nem elérhető a Neptun a Színház-és Filmművészeti Egyetem valamennyi oktatójának.

Bár legtöbben rendszerhibára gyanakodtak, vasárnapra kiderült, hogy nem erről van szó - a legtöbben nem tudnak bejelentkezni. Ahogy korábban ígérték, ettől még elkezdik a tanítást hétfőn, de a Neptun-kizárás nagyban akadályozza őket, hiszen azon keresztül írnak a hallgatóknak körlevelet, ott szervezhetik a kurzusokat, ott az órarend, a tantárgyi tematika is.

A lap az ügyben megkereste Szarka Gábor kancellárt, de eddig még nem kaptak választ.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter visszautasította a hallgatók meghívását, hogy részt vegyen a hétre tervezett egyeztetésen. Ezen felül az egyetemen ma ül össze a minőségmenedzsment tanács, amely az SZFE-n legálisan és törvényesen képviseli az oktatási ügyeket - írja a hvg.hu -, a Neptunról levágott oktatók akkor tárják eléjük a helyzetet.

SZFE hallgatók: „az oktatás hétfőn folytatódik"

Az SZFE diákjai reagáltak a tegnapi levélre, melyben a vezetőség közölte, hogy hétfőtől nem lesz oktatás és a kollégiumok is bezárnak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hirdetés