Egyeztetést kezdeményezett a rektori konferencia és a HÖOK a Színművészetiről Felsőoktatás
Eduline

Egyeztetést kezdeményezett a rektori konferencia és a HÖOK a Színművészetiről

Most jött a hír, hogy a Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) helyzetéről.

Cikkünk frissült

Az egyeztetésre - amely szeptember 8-án lesz az ELTE-n - szóló meghívást az egyetem vezetése, illetve az egyetem fenntartójának vezetője is elfogadta a meghívást. A hírekkel ellentétben az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője egyelőre még nem döntötte el, hogy elfogadja-e a meghívást - közölte a péntek délutáni tüntetésen.

Az MTI szerint a rektori konferencia és a HÖOK is úgy látja, hogy az "erősebb kijelentések" inkább mélyítik a szakadékot a fenntartó és az egyetem között, a megoldáshoz pedig párbeszédre van szükség.

Több mint ezer zenész és diák áll ki a Színművészetis hallgatók mellett

Ugyanis már több mint ezer zenész írta alá a nyilatkozatot, amiben a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel történtek ellen tiltakoznak. Időközben pedig a Corvinus diákjai is csatlakoztak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.