Az SZFE lemondott vezetői szerint az álláspontok nem közeledtek egymáshoz Felsőoktatás
Eduline

Az SZFE lemondott vezetői szerint az álláspontok nem közeledtek egymáshoz

Az egyetem nemrég lemondott vezetése bejelentette, az álláspontok továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz az oktatók és az alapítvány között.

Cikkünk folyamatosan frissül!

Nemrég az egyetem hallgatói bejelentették, nem szándékuk akadályozni az egyetemi oktatást, illetve szívesen tárgyalnak nyitott kapuk mellett a minisztériummal. Hozzátették, addig terveznek az egyetem előtt maradni, amíg a követeléseik nem teljesülnek, illetve az autonómiájukat biztosító feltételek nem kerülnek írásba.

A lemondott vezetők kijelentették, a következő néhány napban biztosítani szeretnék az oktatást és a félév előkészítését az egyetemen.

Az élő közvetítést itt nézhetitek:

https://www.facebook.com/watch/?v=2139624686181538&extid=AqF0H9nnYFaju1wu

A Nemzeti Színházból visszatért vezetők - ahol Vidnyánszky Attilával, az egyetemi kuratórium vezetőjével egyeztettek -, azt mondták, hogy az álláspontok továbbra is távol vannak egymástól. Bár a beszélgetést rögzítették, ezt nem hozzák nyilvánosságra.  

"Az átalakítás nem járhat az egyetemi függetlenség megszüntetésével"

Az ELTE BTK Művészetelméleti és Médiakutatási Intézete is kiáll a tiltakozó diákok mellett. Parti Nagy Lajos kezdeményezésére pedig több mint 160 író csatlakozott a tüntetéshez, illetve Alföldi Róbert nyílt levelet írt az egyik kurátornak, a színházi előadások végén pedig a közönség állva tapsolt a diákoknak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását Közoktatás Székács Linda

Támogatja a tankerület az újraválasztását annak az iskolaigazgatónak, aki megpróbálhatta eltitkolni a diákok szexuális zaklatását

Ha még egyszer rosszat mernek mondani, akkor bajba kerülhetnek - ezt mondta az iskolaigazgató azoknak az általános iskolás diáklányoknak, akik négy évvel ezelőtt segítségért fordultak hozzá egy őket fogdosó, iskolai foglalkozáson jelenlévő férfi miatt. Az ügyben szeméremsértés miatt indult eljárás, és bár a bíróság szerint az iskola hárított, a tankerület ma már máshogy vélekedik.