Minden, amit az államilag támogatott félévekről tudni kell Felsőoktatás
Eduline

Minden, amit az államilag támogatott félévekről tudni kell

Beiratkozáskor minden állami ösztöndíjas hallgatónak alá kell írnia egy nyilatkozatot, amiben vállalja a támogatással járó kötelezettségeket. Arról viszont kevesebb szó esik, hogy mennyi félévet vehettek igénybe, és milyen feltételekkel.

Az egyetemért mindnekinek fizetnie kell, a kérdés csak az, hogy kinek. Ha állami ösztöndíjasként kerültetek be a szakotokra, az azt jelenti, hogy az állam fizeti helyettetek a képzésetek díját. Ezek a támogatott félévek viszont végesek és feltételekhez kötöttek. Íme minden, amit tudnotok kell a támogatott félévek felhasználásáról.  

 Hány félévet támogat az állam?

Támogatási időnek nevezzük azoknak a féléveknek a számát, amennyi rendelkezésetekre áll, ha ösztöndíjasként jártok az egyetemre. Ez legfeljebb 12 félév, de apróbb eltérések lehetnek ebben is. Például, ha olyan osztatlan képzésben vesztek részt, ami eredetileg is meghaladja a 10 félévet (általános orvosképzések), akkor ez 14 támogatott félévet jelent számotokra.

Emellett a fogyatékossággal élő hallgatóknak a támogatási ideje 4 félévvel megnövelhető, illetve a doktori képzésre plusz 8 támogatott félév kapható.

Mi számít bele a támogatási időbe? 

Minden megkezdett és aktív státuszban folyó félév beleszámít a támogatási időbe, azaz, ha passziválnátok, azt nyugodt szívvel megtehetitek, nem számít bele az összes félévetekbe. Azonban ha már megkezdtetek egy félévet és nem fejeztétek be, az bele fog számítani a támogatási időbe, azaz ebben az esetben elveszítettetek egy támogatott félévet. Ez alól akkor mentesülhettek, ha rajtatok kívül álló ok miatt hagyjátok abba a félévet, és ezt tudjátok bizonyítani a benyújtott kérelemben. 

Fontos tudni, hogyha párhuzamosan végeztek több képzést, félévente elhasználtok egyet-egyet a támogatási idő féléveiből.

Ezen kívül ezek a félévek nem képzésenként értendők, összesen van ennyi ösztöndíjas félévetek, tehát ha osztott képzésben tanultok, akkor a mesterszakot is bele kell számolnotok a 12 félévbe.

További részletekről az Oktatási Hivatal honlapján tudtok olvasni.

Hallottam a visszafizetésről, de mikor kell visszafizetnem?

Nem mindenkinek és nem minden esetben kell visszafizetnie az állami ösztöndíjas féléveket. Ha nem teljesítitek a szerződésben foglalatakat, akkor azonban számolhattok a visszafizetéssel is. Erről itt írtunk már nektek, megtudhatjátok, milyen esetekben nem kell visszafizetnetek az állami ösztöndíjas képzésetek árát, de ha érdekelne lesz-e lehetőségetek év közben szakot váltani, és hogy újra kell-e érettségiznetek hozzá.

Közel 10 ezren jelentkeztek a pótfelvételiben egyetemre

Véget ért az idei pótfelvételi, a már felvett 68 ezer fiatal mellé további csaknem 10 ezren szeretnének bekerülni az egyetemek és főiskolák szeptemberben induló képzéseire - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium a Magyar Nemzettel.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.