Milyen feltételekkel igényelhettek Diákhitel2-t? Felsőoktatás
Eduline

Milyen feltételekkel igényelhettek Diákhitel2-t?

Önköltséges képzésen fogtok tanulni szeptembertől és a tandíjat diákhitelből szeretnétek fizetni? Akkor fontos, hogy néhány dologgal tisztában legyetek az igényléssel és a törlesztéssel kapcsolatban. Mutatjuk a Diákhitel2-re vonatkozó szabályokat.

Korábban már összegyűjtöttünk minden fontos információt a szabad felhasználású Diákhitel1-ről, most pedig a Diákhitel2-re vonatkozó szabályokat vesszük sorra.

Ki veheti fel a Diákhitel2-t?

Ezt a hitelt akkor vehetitek fel, ha önköltséges képzésben, azaz fizetős szakon tanultok és még nem töltöttétek be a 45. életéveteket. A munkarenddel kapcsolatban nincs kikötés, tehát akár nappali, akár esti, akár levelező tagozaton vagy távoktatásos formában tanultok, akkor is jogosultak vagytok a kölcsönre.

Hány félévre vehettek fel Diákhitel2-t?

A Diákhitel2-t 11 tanulmányi félévre lehet felvenni, egy szemeszterben legfeljebb 5 tanulmányi hónapra. Ha egységes osztatlan képzésben vesztek részt és a képzési idő meghaladja a 11 tanulmányi félévet, akkor a jogosultsági idő megegyezik a képzési idővel, de nem haladhatja meg a 14 tanulmányi félévet.

Mekkora összeget igényelhettek?

Akkora összeget vehettek fel, amekkora az intézmény felé fennálló fizetési kötelezettségetek, vagyis a féléves tandíjatok. Fontos, hogy a hitelt nem is kapjátok kézhez, hanem ezt a Diákhitel Központ közvetlenül az egyetemnek vagy főiskolának utalja.

Mekkora a kamat?

A Diákhitel2 kamatmentes.

Mit kell tudni a törlesztésről?

Egyéb hitelekkel ellentétben a diákhitelt nem egyből a hitelfelvétel után kell elkezdenetek visszafizetni. Törlesztenetek csak a hallgatói jogviszonyotok megszűnését követően, illetve legkésőbb a 45. életévetek betöltését követő negyedik hónap első napjától kell. De természetesen előtörlesztésre is van lehetőség.

Diákhitel kisokos: minden, amit a Diákhitel 1-ről tudnotok kell

Nem vettek fel benneteket államilag támogatott képzésre, így nem tudjátok, hogy miből pótolhatnátok ki a tandíjatokat? Esetleg az albérlet kifizetéséhez lenne szükségetek segítségre szeptembertől? Ilyenkor jó megoldás lehet a diákhitel, de nem mindegy, hogy melyiket választjátok. Ez egy komoly döntés, ezért most összegyűjtöttünk minden fontos információt, amit a szabad felhasználású Diákhitel 1-ről tudnotok kell.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.