Egyetemi ösztöndíj nem csak jó tanulóknak: 300 ezer forintot nyerhettek vele Felsőoktatás
Eduline

Egyetemi ösztöndíj nem csak jó tanulóknak: 300 ezer forintot nyerhettek vele

Szuper ösztöndíjat ajánlunk, amelyre akkor érdemes pályáznotok, ha aktívan töltöttétek az egyetemi közösségi időt.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Forinyák Géza ösztöndíjára akkor pályázhattok, ha a szociális körülményeitek alapján rászoruló egyetemi hallgatók vagytok, és komoly közösségi munkát végeztetek az elmúlt tanévben.

Ha nyertek, 300 ezer forintot kaptok, valamint egy éven keresztül ingyenesen személyes mentorálást, ezek mellett pedig szintén egy éven át ingyenesen részt vehettek a HÖOK szakmai programjain.

A benyújtott pályázatok két fordulóban bírálják el, a pályázáshoz szükség lesz többek között hallgatói jogviszony igazolásra, tanulmányi teljesítmény igazolásra és a szociális helyzetetek igazolására is. Július 13-tól augusztus 3-ig pályázhattok erre az ösztöndíjra, további infókat itt találtok róla.

Ők kapnak több százezer forintnyi ösztöndíjat - megvan a lista

Kiderült, kik kaphatják meg az egyetemista sportolók közül a nívós ösztöndíjat több hónapon át.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Nem lehet azonnal bevágni az egyest, ha valaki nem tud kötelet mászni” – a differenciálásban hisz az 50 éve tanító testneveléstanár

Kevés a tornaterem, feszesek a 45 perces órák, a gyerekek pedig egyre eltérőbb fizikai állapotban vannak. Varga András karrierje során sok mindent látott és a mai napig a tudatos tervezésben és a differenciálásban hisz. Szerinte azokat a gyerekeket is lehet motiválni, akik sorra hozzák a felmentéseket és mindenkivel meg lehet szerettetni a sportot.