Eddig lesz érvényes a diákigazolványotok Felsőoktatás
Eduline

Eddig lesz érvényes a diákigazolványotok

Meddig használhatjátok az előző félévi, meghosszabbított érvényességű diákigazolványokat?

Frissítés: 2020. június 18-ával véget ért a veszélyhelyzet Magyarországon, a legújabb Magyar Közlöny szerint a lejáró hivatalos okmányok a veszélyhelyzet megszűnését követő 180 napig érvényesek.

Ahogyan arról még március végén írtunk, a egyetemi, főiskolai tanulóként a diákigazolványotokon lévő matrica lejárta után is kedvezményesen utazhattok az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) tájékoztatása szerint.

Így tehát még az elsőféléves matricával vagy külön igazolással is gond nélkül használhattátok a diákkedvezményeket. Ez azonban a veszélyhelyzet lejártát követő 15. napon véget ér, vagyis azután gondoskodnotok kell az újraérvényesítésről - ha még diákok lesztek a következő tanévben is. A veszélyhelyzet végéről egyébként a napokban fognak dönteni az országban.

Végzősök! Eddig van időtök munkát találni, ha nem szeretnétek többezer forintot fizetni

Idén tavasszal vagy nyár elején érettségiztetek, diplomáztatok vagy fejeztétek be az OKJ-s tanulmányaitokat? Meddig kell újabb képzést elkezdenetek vagy munkát találnotok, ha nem szeretnétek saját zsebből fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, azaz a TB-t? Mutatjuk a részleteket.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.