Először lesz online oktatás a debreceni nyári egyetemen Felsőoktatás
MTI

Először lesz online oktatás a debreceni nyári egyetemen

A debreceni nyári egyetem csaknem százéves történetében első alkalommal fordul elő, hogy a magyar nyelv és kultúra iránt érdeklődő külföldieket nem személyesen látja vendégül az intézmény: a világjárvány miatt idén online tartják meg a kurzusokat - közölte az egyetem sajtóirodája az MTI-vel szerdán.

Közleményük szerint a tanárok és a diákok védelmében már március 10-e óta távoktatásban zajlanak a kurzusok. Áprilisban már az is látszott, hogy a nyári magyar nyelv- és kultúra tanfolyamokat sem lehet a hagyományos formában megrendezni, ezért itt is egy új formát kellett kitalálni. Először meghirdették a "Maradj otthon!" társalgó programot, amely ingyenes beszélgetést biztosított az érdeklődők számára.

A június 8-án induló tanfolyam több szinten indul, előtte felmérik a diákok tudását, és ennek alapján osztják be a hallgatókat 4-6 fős csoportokba. Az eddigi jelentkezések alapján német, svájci, francia, lengyel, kanadai és amerikai érdeklődő is van, közöttük olyan is, aki jelenleg Magyarországon él.

A nyelvtanfolyamok mellett a nyári egyetem tematikus kurzusokat is hirdet, ahol heti két órában lehet tanulni a magyar konyháról, népdalokról és popzenéről, de online idegenvezetésen is részt lehet venni Debrecenben, illetve a helyi templomokban.

Ez a vizsgaidőszak más, mint a többi: időpontok és halasztás

Meddig tart a vizsgaidőszak a tavaszi félévben? Megnéztük, az említett csúszások pontosan mekkora halasztást jelenthetnek.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?