Több száz egyetemi alkalmazott állása került veszélybe a koronavírus miatt Felsőoktatás
Eduline

Több száz egyetemi alkalmazott állása került veszélybe a koronavírus miatt

A megbízási szerződéssel vagy ideiglenesen előadóként, kutatóként dolgozó egyetemi alkalmazottakat küldenek el több brit intézményből is a koronavírus járvány miatt.

Szóba került a Bristoli, a Newcastle és a Sussex egyetemen is, ahol ideiglenes szerződéssel dolgozókat, ideértve az előadókat, kutatókat is elbocsátottak vagy közölték velük, hogy munkaviszonyuk idő előtt megszűnik, azok megújítására nem kerül sor - írja a The Guardian.

Az egyetemek a világjárvány miatt döntöttek így, a gazdasági szempontokat szem előtt tartva. A járvány miatt ugyanis több száz millió fontnyi tandíjkieséssel számolnak, ugyanis a Kínából és más súlyosan érintett országokból érkező hallgatók visszavonják jelentkezésüket vagy elhalasztják a beiratkozást.

A Sussex Egyetem vezetősége a múlt héten e-mailben közölte az osztályvezetőkkel, hogy sürgős fellépésre van szükség a gazdasági stabilitás érdekében. A Bristoli Egyetemen pedig 84 alkalmazottat bocsátottak el a megbízási szerződéssel dolgozók közül. A Newcastle Egyetem szóvivője jelenleg azt mondta, hogy a koronavírus miatt ők senkit sem bocsátottak el eddig.

Ezzel a lépéssel sokan nem értenek egyet a tanárok és a diákok közül is. Ők úgy gondolják, az egyetemeknek legalább a válság idejére fel kellene függeszteniük az elbocsátásokat, ugyanis ebben az időszakban munkanélkülivé váló dolgozóknak szinte lehetetlen újra állást találniuk amíg a válság tart.

„Csalódott vagyok, az összes oktatónk közül csupán egyetlen tudott felnőni a feladathoz"

Az általános- és középiskolások, a tanárok és a szülők után, most az egyetemisták véleményét is kikértük a távoktatással kapcsolatban. Íme a tapasztalataik.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.