Tizennyolc egyetemen hallgathattok előadásokat a legújabb technológiákról Felsőoktatás
Eduline/MTI

Tizennyolc egyetemen hallgathattok előadásokat a legújabb technológiákról

Már tizennyolc egyetemen vehetnek részt a diákok a Programozd a Jövőd! programon, informatikai szakemberek tartanak előadásokat a legújabb technológiai ismeretekről - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A program célja, hogy az informatikai ágazatban minél több diplomás, szakképzett fiatal kezdje meg pályafutását.

A minisztérium hozzátette: az első eredmények már látszanak, az informatikai felsőoktatási képzésekre felvettek száma 2016 óta több mint harmadával nőtt. 

Az előző tanévben tizenhat egyetemen közel 1700 egyetemista vett részt a támogatott kurzusokon. A programot 62,5 millió forinttal támogatták, ez az összeg több mint 1100 vendégoktatási alkalom megszervezésének költségeit fedezi - áll a közleményben.

Még mindig nagy probléma az informatikushiány: az ipar nagyon hamar kiszívja a leendő szakembereket

Szüksége van a gazdaságnak informatikusokra, máig nagyon kevés a jelentkező, ráadásul sokan a felvettek közül is korán engednek a jól fizető cégek csábításának, és „félig képzetten" hagyják ott az egyetemet.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.