Minisztérium: a kormány nem tervezi egyetemek összevonását Felsőoktatás
MTI

Minisztérium: a kormány nem tervezi egyetemek összevonását

A kormány felsőoktatást érintő tervei megtalálhatók a kormányzati honlapon elérhető felsőoktatási stratégiában, amelyben egyetemi összevonások, intézményi bezárások nem szerepelnek - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn.

A tárca azután küldött közleményt az MTI-hez, hogy a 24.hu hírportál egyetemi forrásaira hivatkozva arról írt, ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve. A portál információi szerint már értesítették az elképzelésről az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kari vezetőit, és az új egyetem, a Budapest University vezetője az ELTE rektora lenne. 

A minisztérium közleményében rögzítette: a kormány célja változatlanul a magyar gazdaság versenyképességének növelése, aminek egyik eszköze a felsőoktatás teljesítményének erősítése. Ezt segítheti elő a magyar felsőoktatás bekapcsolódása az európai kutatási és innovációs térbe, amihez elengedhetetlen az együttműködés a hazai és nemzetközi egyetemek között. Jelenleg ennek kidolgozása van folyamatban - írták.

Az ELTE az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: sem a fenntartóval, sem más egyetemekkel nem folytatnak tárgyalásokat egyes budapesti egyetemek összevonásáról. 

A kormányzat részéről nem érkezett ezzel kapcsolatban megfogalmazott igény, és az ELTE rektora, Borhy László akadémikus részére sem érkezett felkérés - közölték, kiemelve: a sajtóban megjelent állításokat nem tudják kommentálni. 

Megjegyezték: az ELTE mint Magyarország egyik meghatározó felsőoktatási intézménye elkötelezett a hazai felsőoktatás hatékonysága, minőségének és nemzetközi pozíciójának javítása iránt, ezért folyamatosan építi kapcsolatait és keresi az együttműködési lehetőségeket budapesti és más hazai, valamint külföldi egyetemekkel.

Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.