Ezeken az egyetemeken és ezekre a szakokra vették fel a legtöbb Diákhitel2-t Felsőoktatás
Eduline

Ezeken az egyetemeken és ezekre a szakokra vették fel a legtöbb Diákhitel2-t

Magyarországon jelenleg 134 609 aktív Diákhitel1-szerződés van – ezek közül 26 248-at Budapesten élők vették igénybe. A legtöbben Diákhitel2-szerződést a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói közül kötöttek – írja a Pénzcentrum.

A Pénzcentrum a Diákhitel Központ Zrt.-től kért ki hivatalos statisztikákat – ezekből kiderül, hogy az ország mely részéről, mely egyetemekre, illetve mely szakokra folyósítják a legtöbb Diákhitel2-t Magyarországon. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt 18 évben nagyjából 400 ezer hallgató részére folyósítottak diákhitelt – több mint 400 milliárd forint értékben.

Az állandó lakcím alapján a legtöbb Diákhitel1-el rendelkező Budapesten él – az itteni szerződések száma 26 248. A második helyen Pest megye áll, 16 475 szerződéssel. Szintén dobogós Borsod-Abaúj-Zemplén megye, ahol 9 340 diákhitel-szerződés van.

Önköltséges képzésen tanultok? Hány félévig igényelhettek diákhitelt?

Hány félévig igényelhetitek a diákhitel 2-t, ha önköltséges képzésen tanultok?

2012 óta a Budapesti Gazdasági Egyetem hallgatói vették föl a legtöbb Diákhitel2-t. Összesen 5350 szerződésről van szó, melynek összértéke 5 595 665 444 forint. Második helyre az Eötvös Loránd Tudományegyetem került, ahol 3382 szerződést kötöttek – ezek összértéke 2 999 108 336 forint. Harmadik helyen pedig a Budapesti Metropolitan Egyetem végzett 3157 szerződéssel, melyeknek összértéke 4 057 528 943 forint - írja az oldal.

Jól látszik azonban, hogy hiába van az ELTE-nek több Diákhitel2-es hallgatója, mint a Metropolitan Egyetemnek, folyósított összegben messze – több mint egy milliárd forinttal – elmaradnak a szerződések száma szerint csupán a harmadik helyen végző egyetemtől. Ez azt jelenti, hogy az ELTE-n minden bizonnyal jóval alacsonyabb költségű képzésekre veszik igénybe a Diákhitel2-t, ezzel szemben a Metropolitan-en jelentősebb költségekkel jár egy-egy képzés a hallgatók számára.

Ezekért a képzésekért igényelnek hitelt a legtöbben

A legtöbben turizmus-vendéglátás, jogász, illetve kereskedelem és marketing képzésekre igénylik a Diákhitel2-t. Ugyancsak sok pénzügy és számvitel, nemzetközi gazdálkodás és programtervező informatikus szakra járó hallgató veszi igénybe ezt a típusú hitelt. Azonban a lista elején, illetve a végén már elég magas a szerződések száma és a folyósított összegek közötti különbség – az első helyezett szakra 1 261 650 692 forintot folyósítottak, a tizedikre csupán 308 942 113-at.

Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre.

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.