Újra előkerült a legnagyobb budapesti egyetemek összevonásának ötlete? Felsőoktatás
Eduline

Újra előkerült a legnagyobb budapesti egyetemek összevonásának ötlete?

Ismét előkerülhet a budapesti egyetemek összevonásának terve – írja a 24.hu.

A 24.hu úgy tudja, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) már értesítették is az elképzelésről a karok vezetőit, akik nem örülnek az ötletnek, hiszen annak következménye karok megszűnése vagy legalábbis egybeolvadása lenne.

A lap hozzáteszi: a tervről egyre több fórumon lehet hallani, az ötlet nagyon hasonló az öt évvel ezelőttihez. - akkor az ELTE-t, a Műegyetemet és a Semmelweist olvasztották volna egybe. A szakterületenkénti képzőhelyek kialakítása független lenne attól, hogy melyik egyetem melyik karán dolgoztak korábban az oktatók.

Egyes hírek szerint a „Budapest University” ötlete annyira előrehaladott állapotban van, hogy a rektort is kiszemelték Borhy László régész személyében, ő jelenleg az ELTE rektora.

Az egyetemek összevonása mindazonáltal még inkább konfliktusoktól terhelt folyamat lenne. Ezért is különös, hogy a terv az önkormányzati választás előtt előkerült, hallani olyan értelmezést is, amely szerint elképzelhető, hogy a szándék is nem valós vagy időszerű, és Tarlós István főpolgármester feladata lesz, hogy tiltakozzon ellene, jelezve, hogy kész szembeszállni a kormánnyal.

Sok minden változik a felsőoktatásban az új tanévben - itt vannak a legfontosabbak

Sok dolog változik a felsőoktatásban a 2019/2020-as tanévtől, ezeket szedtük össze.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.