Egyetemisták, figyelem! Még jelentkezhettek erre az ösztöndíjra Felsőoktatás
Eduline

Egyetemisták, figyelem! Még jelentkezhettek erre az ösztöndíjra

Ha van diákhiteletek és kiemelkedő két lezárt félévetek eredménye, akkor érdemes jelentkeznetek a következő ösztöndíjra.

A Diákhitel Központ ösztöndíjpályázatával tíz hónapon keresztül havi hetvenezer forintot kaphattok egyetemistaként. Ha magyar állampolgárok vagytok, illetve két lezárt félévetek átlaga legalább 4,00-es korrigált kreditindexű, pályázhattok az ösztöndíjra.

Mi szükséges a pályázathoz? Egy bemutatkozó levél, a diákhitel-szerződés szerződésszáma (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index másolata, illetve a pluszpontokat igazoló dokumentumok. Pluszpontot ér a közéleti tevékenység és sport eredmények is, szóval ezt is érdemes igazolnotok, ha van.

Összesen tíz győztes pályázó kaphatja meg az ösztöndíjat, jelentkezni pedig még május 6-ig tudtok itt.

Újabb ösztöndíj, amellyel az Egyesült Államok bármelyik egyetemén tanulhattok

Ezekre az ösztöndíjakra azok pályázhatnak, akik felsőfokú végzettséggel és megfelelő szintű angolnyelv-tudással rendelkeznek.

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.