Szeptembertől gyógypedagógus szakosok is megkaphatják a Klebelsberg-ösztöndíjat Felsőoktatás
MTI

Szeptembertől gyógypedagógus szakosok is megkaphatják a Klebelsberg-ösztöndíjat

Szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat - mondta Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár a a Varázslat című konferencián, hétfőn Lillafüreden.

A Pedagógiai Szakszolgálatok Hete megnyitóján a helyettes államtitkár kiemelte a pedagógusok szerepét, hiszen az iskolákban tűnik fel, ha a valamelyik gyerek problémákkal küszködik, segíteni kell neki. Horváth Zita szerint több gyógypedagógusra van és lesz szükség. A rendezvényen az államtitkár bejelentette: szeptembertől a gyógypedagógus-képzésben résztvevők is igénybe vehetik a Klebelsberg-ösztöndíjat.

Az utánpótlás fontos, azt lehet mondani, hogy ez nehéz, ugyanakkor szép és biztos szakma, "kötelességünk biztosítani a képzés folyamatosságát" - hangsúlyozta.

A Varázslat című konferenciára az ország 12 megyéjéből 62 szakszolgálati intézményegységből érkeztek szakemberek. A Miskolci Tankerületi Központ a rendezvényt ismertető sajtóanyagában azt írta: a pedagógia szolgálatokban dolgozók szakmai elköteleződése maga a "varázslat". "Következetességük, korszerű, komplex módszertanuk olyan egyedülálló érték, amely pedagógiai, pszichológiai eszközökkel nyújt pótolhatatlan esélyt a segítségre szoruló gyerekeknek, szüleiknek és a különleges bánásmódot igénylő gyerekeket tanító pedagógusoknak egyaránt.

Mint kifejtették: az elmúlt években nagy erőfeszítések zajlottak annak érdekében, hogy olyan pedagógiai rendszer épülhessen ki, amely biztosítja a segítségre szoruló gyermekek oktatási-nevelési sikerességét az ország valamennyi járásában. 2013-ban átalakult a szakszolgálatok szervezeti kerete.

A hatályos új jogszabályok a szakszolgálatok egységesebb működtetését célozzák, időközben már több mint 4100 munkatárs látja el országszerte e komplex feladatot. "A társadalmi esélyegyenlőség minél teljesebb megteremtését szolgálja ma minden kezdeményezés, amely hozzájárul a méltányosabb és a helyi szükségletekre reagáló rendszer működtetéséhez, fenntartásához" - fogalmaztak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.