Így kaphattok 70 ezres ösztöndíjat tíz hónapon keresztül Felsőoktatás
MTI

Így kaphattok 70 ezres ösztöndíjat tíz hónapon keresztül

A Diákhitel Központ negyedik alkalommal hirdeti meg ösztöndíjpályázatát, amelyre május 6-ig lehet jelentkezni.

A Diákhitel Központ közleménye szerint a pályázatra minden olyan 45 év alatti, kiemelkedően teljesítő, nappali tagozatos, aktív vagy passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező egyetemista, főiskolás adhat be kérelmet, aki hatályos diákhitel szerződéssel rendelkezik. 

A pályázati jelentkezés feltétele a magyar állampolgárság, illetve két lezárt félévben a legalább 4,00-es korrigált kreditindex is. Az érvényes pályázathoz be kell nyújtani egy bemutatkozó levelet, a diákhitel szerződés szerződésszámát (Diákhitel1 vagy Diákhitel2), a tanulmányi átlagot igazoló index-másolatot, illetve a plusz pontokat igazoló dokumentumokat. A szakmai teljesítményen kívül plusz pontot ér a közéleti tevékenység és sport eredmények is.

Így változtak a diákhitel szabályai: összeszedtük a legfontosabb infókat

Emelkedett a törlesztés legkésőbbi kezdetének határa, csökkent a kamat és nőtt az igényelhető hitelösszeg. Összegyűjtöttük az elmúlt két év legfontosabb, diákhitellel kapcsolatos változásait.

A meghatározott szempontrendszer szerint kiválasztott tíz győztes pályázó a 2019/20-as tanévben összesen 700 ezer, vagyis 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kap.

A Diákhitel Központ tavalyi pályázati kiírására több mint 130 hallgató küldte el jelentkezését. Az ösztöndíjasok között szociológust, fizikust, geográfus hallgatót, vidéki és fővárosi, első-és másoddiplomást is díjazott a szakmai bizottság. A nyertesek közül többen Köztársasági- vagy Erasmus Ösztöndíjasok, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia előkelő helyezettjei, társ- vagy önálló szerzők, tudományos kutatások résztvevői voltak.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.