Új doktori iskolát indít a BGE Felsőoktatás
MTI

Új doktori iskolát indít a BGE

Vállalkozás- és gazdálkodástudományi doktori iskolát indít szeptembertől a Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE).

Az iskolában társadalomtudományok tudományterületen, gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományágban, ezen belül a vállalkozások kutatásának területén kívánnak szakembereket képezni. Elsősorban gazdasági jellegű mesterszakokra épülő képzések lesznek, de az iskola nyitott más mesterszakos végzettséggel rendelkező jelentkezők előtt is, akik a vállalkozás- és gazdálkodástudományok terén kívánnak tanulmányokat folytatni - olvasható az egyetem közleményében.

Heidrich Balázs, a BGE rektora szerint az egyetem képzési kínálatának fejlesztése és az alkalmazott tudományok egyeteme rang 2016-os elnyerése mellett a vállalkozás- és gazdálkodástudományi doktori iskola indítása is kézzelfogható bizonyítéka annak, hogy az intézmény sikeresen bővítette oktatási és kutatási portfólióját, mindamellett, hogy fokozatosan tudta emelni a képzések minőségét

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából Campus life Gál Luca

Itt a téli időszámítás: most már sötétben mennek haza a diákok az iskolából

Ahogy minden ősszel, idén is eljött az idő, amikor visszalépünk egy órát az időben, és megkezdődik a téli időszámítás. Ez az apró változás nemcsak a faliórákat, hanem a mindennapi életünket, alvási szokásainkat és hangulatunkat is befolyásolhatja. De miért is vezették be eredetileg az óraátállítást, és vajon van-e még értelme a 21. században?