Hatvanezer forintos ösztöndíjra pályázhattok, mutatjuk a részleteket Felsőoktatás
MTI

Hatvanezer forintos ösztöndíjra pályázhattok, mutatjuk a részleteket

Összesen 480 millió forintnyi ösztöndíjban részesül 750 felsőfokú, ápolói, védőnői, illetve mentőtiszti alapképzésben résztvevő hallgató - jelentette be az emberi erőforrások minisztere szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Kásler Miklós közölte: a hallgatók a támogatást a 2018/2019-es tanév második, illetve a 2019/2020-as tanév első félévében vehetik igénybe pályázat alapján. A fejenként és félévenként 320 ezer forintnyi támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásainak átcsoportosítása nyomán nyújtja a hallgatóknak - tette hozzá a politikus.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az ösztöndíjprogramot a közfinanszírozott egészségügyi intézményekben kialakult szakemberhiány mérséklése, a munkaerő-utánpótlás érdekében indította a tárca. 

Azt is elhangzott, hogy az ösztöndíj folyósításának feltételeként a hallgatóknak vállalniuk kell, hogy közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál vállalnak munkát a szakképzésük befejezését követően. A pályázati felhívás december 28-án jelenik meg, a jelentkezési határidő pedig 2019. február 5.

Jó hírt kaphatnak az egyetemisták: mennyivel emelkedhetnek az ösztöndíjak?

Két lépcsőben emelkedik az egyetemisták és főiskolások tanulmányi ösztöndíja, ha az Országgyűlés is rábólint az erről szóló javaslatra. Éppen itt volt az ideje az emelésnek, a legfontosabb felsőoktatási ösztöndíjak és támogatások összege ugyanis tizenegy éve nem változott. De mennyi pénzre számíthatnak a jól teljesítő hallgatók?

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on Érettségi-felvételi Székács Linda

Véget ért a magyarérettségi, érkezünk a nem hivatalos megoldásokkal - kövessétek az eseményeket az Eduline-on

Elkezdődött a 2025-ös tavasz érettségi időszak, idén több mint 142 ezren vizsgáznak valamilyen tantárgyból. Az első kötelező tantárgyból, vagyis magyarból hétfőn középszinten 77 972 fő, emelt szinten pedig 2278 tanuló ad számot tudásáról. Folyamatosan frissülő tudósításunkban minden fontos infót megtaláltok, a vizsga után pedig jövünk a nem hivatalos megoldásokkal! A magyarérettségi nap szakmai támogatását köszönjük a Budapesti Metropolitan Egyetemnek.