"Lehet, hogy ez az utolsó évadunk" - patthelyzetben a Szegedi Egyetemi Színház Felsőoktatás
Eduline

"Lehet, hogy ez az utolsó évadunk" - patthelyzetben a Szegedi Egyetemi Színház

Kilátástalan anyagi helyzetbe került a Szegedi Egyetemi Színház, a 23 fős társulatnak már a plakátok és a szövegkönyvek fénymásolására sincs pénze.

„Az egyetemnek kötelessége lenne támogatnia minket. Azzal az érvvel nem tudok mit kezdeni, hogy sok kis csoport van, mi egy kilenc éve működő társulat vagyunk, szeretnénk továbbra is alkotni, és az sem mellékes, hogy Szegedi Egyetemi Színház a nevünk, és színészeink közül szinte mindenki a Szegedi Tudományegyetemre jár vagy járt” – mondta a SzegedCafénak Varga Norbert, a társulat vezetője.

A társulat tagjai már most is saját pénzükből vásárolják a kellékeket, Varga Norbert szerint az idei évadban dől el, hogy továbbra is működhet a színház, vagy abba kell hagyniuk a munkát.

eduline

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken Érettségi-felvételi Gál Luca

Az ingyenes óráktól a több százezer forintos kurzusokig: ennyibe kerülnek a 2026-os érettségi felkészítők az egyetemeken

Bár még messzinek tűnik a 2026-os érettségi, azonban sok helyen szeptemberben kell leadni a jelentkezést a felkészítőkre. Jó hír, hogy több magyar egyetem is indít hivatalos érettségi előkészítőt. Bár van, ahol teljesen ingyen tanulhatnak a diákok, bizonyos helyeken mélyen zsebbe nyúlós a tandíj. Viszont van olyan intézmény, amely akár 100 pluszpontot is ad érte a felvételin.