Ösztöndíjat kaphatnak a jól tanuló nemzetiségi diákok Felsőoktatás
Eduline

Ösztöndíjat kaphatnak a jól tanuló nemzetiségi diákok

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint a tárcája által alapított, a nemzetiségi diákok felsőoktatási tanulmányait támogató ösztöndíj abban segíti a tanulókat, hogy a jövőben saját közösségüket és a magyarságot is gazdagíthassák.

A nemzetiségi tanulmányi ösztöndíj keddi átadásán a tárcavezető kiemelte, a programban kiválasztott diákok méltók az egész közösség támogatására, és ez a befektetés a jövőben sokszorosan térülhet meg, hiszen ha segítik a tanulókat, az nemcsak a családjuknak és a nemzetiségüknek válhat a hasznára, hanem egész Magyarországot szolgálhatja.
 
Hangsúlyozta, remélhetőleg az ösztöndíj segít abban, hogy a fiatalok később fényes karriert építhessenek, nemzetiségi közösségük "tartóoszlopai" legyenek, hidat építve a magyarországi nemzetiségi közösség és anyaországuk, illetve közösségük és a magyarság között, a kölcsönös megértést szolgálva. Ezért mindenki érdekelt a program sikerében - mutatott rá.
   
Mint kifejtette, sokféleképpen igyekeznek segíteni a Magyarországon élő nemzetiségeknek önazonosságuk megőrzésében, de eddig nem figyeltek fel arra a problémára, hogy a nemzetiségek leginkább falvakban élnek, és a családok anyagi okokból gyakran nem engedhetik meg, hogy gyermekeiket a főként városokban működő intézményekben taníttassák. Pedig így a gyermek nagyobb eséllyel felejti el nemzetiségi nyelvét, és "ennek elveszítése után elveszíti az önazonosságát, és elveszíti a közösségét is" - hívta fel a figyelmet a miniszter.
   
Navracsics Tibor úgy véli, sok fiatal szociális szempontból és teljesítménye miatt is megérdemli a támogatást, és többeknek az ösztöndíj nyújtotta "szerény összeg" is "komoly segítséget jelent, megadja azt a lehetőséget, hogy tanuljanak, és a saját tudásukat gyarapítva később részben saját nemzetiségi közösségük, részben pedig a mi nemzeti közösségünk gyarapítását szolgálják".
   
Az első alkalommal odaítélt ösztöndíjat tíz, anyanyelvi vagy kéttannyelvű nemzetiségi középiskolába járó, 11. évfolyamos diák nyerte el, akiket szeptembertől két éven át havi 60 ezer forinttal támogatnak későbbi felsőoktatási tanulmányaik megkönnyítésére. Az ösztöndíjra 16 intézmény jelölt összesen 23 diákot, és feltétel volt, hogy az érintettek tanulmányi átlaguknak az előző tanévben legalább 4,00-nek kellett lennie.
   
Az elismeréseket Navracsics Tibor mellett Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára és Latorcai Csaba nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár adta át a diákoknak.

 MTI

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő? Közoktatás Gál Luca

Felvételi kisokos: kinek való a két tanítási nyelvű gimnázium és a nyelvi előkészítő?

Idegen nyelven tanult tantárgyak, anyanyelvi tanárok, részben idegen nyelven tett érettségi vizsga, sőt akár díjmentesen megszerzett felsőfokú nyelvvizsga – mindez valós lehetőség azok számára, akik kéttannyelvű gimnáziumot vagy nyelvi előkészítő évfolyamot választanak. De vajon kinek való ez a képzési forma, és miben különbözik a „klasszikus” gimnáziumi oktatástól? Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat, hogy könnyebb legyen a döntés a pályaválasztás előtt álló diákoknak és szüleiknek.