A diákhitel rendszerét is átalakítaná Hoffmann Rózsa Felsőoktatás
Eduline

A diákhitel rendszerét is átalakítaná Hoffmann Rózsa

Több önköltséges hallgató felvételéhez egy másik diákhitel-konstrukció kell, mert a jelenlegi legfeljebb a megélhetéshez nyújt segítséget - jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Hoffmann Rózsa.

A lap hétfői számában az oktatási államtitkár elmondta, hogy a készülő köznevelési és felsőoktatási törvénytervezet nem tartalmazza a következő években a felsőoktatásba felvehető diákok keretszámait - annak megoszlását államilag támogatott, illetve önköltséges képzésre -, azt majd kormányrendeletben kell meghatározni.
   
Mérhető és ellenőrizhető kritériumok alapján dől majd el, hogy a meglévő egyetemek közül melyekből lesz tudományegyetem, illetve melyekből főiskola - magyarázta Hoffmann Rózsa, hozzátéve, hogy a kritériumok teljesítésére néhány év áll az egyetemek rendelkezésére.

MTI 

 

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról Közoktatás Fuchs Viktória

„A plusz egy év óvoda nem halogatás, hanem megelőzés” – szakértők mondták el a véleményüket a túl korai beiskolázásról

Az iskolák nagy részében nincs elég idő, energia és szakember arra, hogy a problémákkal küzdő kisgyerekekkel egyénileg foglalkozzanak. Aki az iskolakezdés során lemarad, azt gyakran később is kudarcok érhetik, ami meghatározza a későbbi iskolai előmenetelét és önmagáról alkotott képét.