Hol kell hárommillió forintot fizetni egy félévért? Ahol sokba kerül a diploma Felsőoktatás
Eduline

Hol kell hárommillió forintot fizetni egy félévért? Ahol sokba kerül a diploma

Több németországi tartományban ingyenes a felsőoktatás, míg az amerikai és brit diákoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, ha egyetemre szeretnének járni. Uránajártunk, külföldön mennyibe kerül a tanulás.

Németországban az állam egyáltalán nem rendelkezik a tandíjak felett, így az egyes tartományok maguk határoznak arról, hogy az egyetemeken és főiskolákon pontosan mennyit kell fizetni. Számos intézmény évente 1375 dollárnak megfelelő összeget, azaz 275 ezer forintot kér a hallgatóktól, így van ez Bajoroszágban, Baden-Württembergben és Hamburgban is – utóbbi két tartományban azonban a tervek szerint 2012-re megszűnik a tandíj. Sok helyen már most sem kell fizetni a tanulásért, Berlinben és Brandenburgban például eddig is ingyenes volt a felsőoktatás.

Diáktüntetés Londonban 2010 őszén: a tervezett tandíjemelés ellen tiltakoztak

Nagy-Britanniában 1998-ban vezették be az egységes, egész országra kiterjedő tandíjat; ekkor évente 1600 dollárnak megfelelő összeget, vagyis körülbelül 320 ezer forintot fizettek a hallgatók. 2004-ben a brit kormány lehetőséget adott az egyetemeknek és főiskoláknak arra, hogy az éves tandíjat 4800 dollárra emeljék – a maximálisan kiszabható összeg később folyamatosan nőtt.

A Cambridge az idei tanévben például – függetlenül attól, hogy valaki bölcsésznek, orvosnak vagy jogásznak készül – egységesen 5400 dollárt, vagyis valamivel több mint 1 millió forintot kér a hallgatóktól. Az alapképzés tandíját viszont 2012-ben drasztikusan megemelik: országszerte egységesen 14,5 ezer dollárt, vagyis 2 millió 880 ezer forintot kell majd fizetni évente. A magasabb szintű tanulmányok még többe kerülnek majd: az Oxfordon egyes mesterképzésekért – például a politológus, valamint néhány orvosi szakon – már ma is 30–40 ezer dollárt kell fizetni. Mennyibe kerül egy tanév a világ legjobb egyetemein? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Az Egyesült Államokban is területenként változó, ki mennyi tandíjat fizet. Egyes intézményekben csupán évi 5 ezer dollárba kerül az oktatás, míg máshol a határ a csillagos ég: van olyan egyetem, ahol akár 50 ezer dollárt, vagyis 10 millió forintot is elkérnek a diákoktól.

A különbségek nagyok: míg az elsőéves orvostanhallgatóknak Massachusetts-ben 8000 dollárt, azaz 1 millió 600 ezer forintot kell fizetniük, a Harvardon 35 ezer dollárba, vagyis 7 millió forintba kerül egy tanév. Az Egyesült Államok vezető egyetemén a jogon 44 ezer, míg az üzleti karon 46 ezer dollárt kérnek két szemeszterért. A pennsylvaniai egyetemen az alapképzés egységesen 40 ezer dollárba kerül, a jogi mesterképzésért viszont már jóval többet, 48 ezer dollárt kell fizetni.

Utólagos tandíj bevezetését fontolgatja a kormány: a kiszivárgott tervek szerint nemcsak a "szerződésszegő", vagyis a külföldön munkát vállaló hallgatók, hanem a költségtérítéses szakokra jelentkezők is a diplomaszerzést követően, részletekben lennének kénytelenek visszafizetni képzésük költségeit az államnak. Ausztráliában húsz éve működik hasonló rendszer - igaz, ott a fizetésekhez szabják a törlesztőrészleteket. Összefoglalónkat itt olvashatod el.


eduline

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.