„A sorozatszezon kezdetével párhuzamosan a felsőoktatási reform is új epizódokkal jelentkezett. Új koncepció, hallgatói szerződések és egyéb mellékszálak” – tudományos-fantasztikus sztorit faragott a felsőoktatási tervezet körül kialakult vitákból a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzata. A pécsi egyetemisták szerint a Hoffmann-kormány-egyetemek hármas harca lassan egy Schwarzenegger-filmre hasonlít.
„A forgatókönyv – Hoffmann Rózsa államtitkár asszony karakterével a centrumban – egyre inkább kezd olyan klasszikusokra emlékeztetni, mint az Arnold Schwarzenegger által jegyzett Total Recall – Az emlékmás című tudományos fantasztikum. Az idő múlásával nehéz eldönteni, hogy az események és a kijelentések vajon tényleg megtörténtek, vagy pusztán főhősünk álomvilágában léteznek csupán” – így kommentálták a 2010 novemberében bemutatott, azóta többször átdolgozott tervezet körül kialakult vitákat a Pécsi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának tagjai.

Hoffmann Rózsa és Réthelyi Miklós. Valódi sci-fi?
A pécsi egyetemisták szerint „az oktatás bármely területén érdekeltek számára talán nem túlzás, hogy a tavalyi év egyik legmeghatározóbb élményét a felső- és a közoktatási törvény megújítása körül kialakult tudományos-fantasztikus minisorozat egyes epizódjai jelentették”. A PTE-EHÖK szarkasztikus írása – amely a „tavalyi évad” és a „szezonpremier” eseményeit veszi sorba – azt leszögezi, hogy egyedül az április 13-i kormányintő a biztos pont az immáron tíz hónapja tartó vesszőfutásban.
„A májusi rész szintén káoszba torkollt, hiszen ekkor jelentették be, hogy várhatóan mind a források, mind az állami férőhelyek, mind az intézmények száma drasztikusan csökkenne. Ezt követték augusztusban a menták államosítást és az állami finanszírozás szakonkénti kézi irányítását meghirdető teóriák, azonban ezeket cáfolták” – írják.
Egyeztetési deficit és egyebek
„Ebben a helyzetben nehéz konkrétan állást foglalni, ugyanis továbbra sincs hivatalos felsőoktatásitörvény-koncepció. A tavaszi szemeszter óta senkivel nem tudtunk egyeztetni, mert nem kaptunk kézhez semmit a felröppent javaslatokból. A probléma az, hogy az információkat a sajtóból kell összegyűjteni. Bár lehet, hogy a most beharangozott újabb koncepció kapcsán a politikai egyeztetések lezajlottak, de ehhez az újabb szakmai egyeztetés ismét elmaradt” – mondta a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának pécsi regionális elnöke.

Hallgatói tüntetés a Corvinus Egyetemnél. "Nem a felsőoktatást kellene izélgetni"
Bálint Szabolcs szerint a hallgatói érdekvédelem megsemmisül, ha elveszik az egyetértési jogukat tanulmányi, vizsga-, térítési és juttatási kérdésekben, a hallgatói szerződések terve pedig teljesen szembemegy a bolognai rendszer mobilitási elvárásaival, és nehezen egyeztethető össze az Európai Unión belüli szabad átjárhatósággal és munkavállalással.
eduline