Tojással dobálta meg egy egyetemista a brit miniszterelnök-helyettest Felsőoktatás
Eduline

Tojással dobálta meg egy egyetemista a brit miniszterelnök-helyettest

Kék festékkel töltött tojást hajított egy elégedetlen egyetemista Nick Clegg brit miniszterelnök-helyettesre csütörtök este Glasgowban - közölte a helyi sajtó.

A tojás eltalálta a politikust, így festékes lett az arca és a zakója is. "Nicknek három tíz év alatti gyereke van, így nem ijed meg egy kis festéktől" - mondta a politikus szóvivője.
   
A rendőrség őrizetbe vette a támadót, a glasgow-i egyetem 22 éves diákját, aki azzal indokolta tettét, hogy tiltakozását akarta kifejezni az ellen, hogy a Liberális Demokraták tavaly kormánykoalícióra léptek a Konzervatív Párttal.

Clegg a Liberális Demokraták vezetője. Glasgowban pártja aktivistáival találkozott, s Willie Rennie-vel, a Liberális Demokraták skóciai vezetőjével éppen a rendezvény helyszínére sétált, amikor a tojástámadás érte.
   
A politikus nem különösebben jött zavarba. Megmosta arcát, kicsit megtisztogatta zakóját, majd elmondta beszédét a pártaktivisták előtt. "Ezek a dolgok előfordulnak. Nem történt semmi" - mondta egy skóciai rádiónak később.

A kék színnel azonosítják hagyományosan a Konzervatív Pártot, amely 70 év után először tavaly alakított kormányt a Clegg vezette Liberális Demokratákkal. A pártban ez sok mindenkinek nem tetszett, a legradikálisabb libdemek körében a "Szégyen, hogy bekékültetek" (Shame On You For Turning Blue) jelszó dívott.

MTI 

 

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában Közoktatás Székács Linda

Megosztja a szülőket, hogy akár lövészetre is taníthatják a diákokat az iskolában

A szülők beleegyezését kérte egy honvédelmi alapismereteket is oktató iskola ahhoz, hogy tanórai keretek között lőtérre vigyék és légfegyverrel lőni tanítsák a tizenegyedikeseket. Van, akik szerint ez "izgalmas" és akár ahhoz is hozzájárulhat, hogy többen kedvet kapjanak a sportlövészethez, a legtöbben viszont élből elutasítják az órai fegyverhasználatot még akkor is, ha az elvileg felügyelt.