Reménytelen helyzetben vannak a frissdiplomás közgazdászok? Felsőoktatás
Eduline

Reménytelen helyzetben vannak a frissdiplomás közgazdászok?

A cégek több mint fele egyáltalán nem alkalmaz pályakezdő közgazdászokat, a szabad pozíciókra elsősorban tapasztalt szakembereket keresnek.

Pályakezdők állás nélkül - keregélnek

A Verlag Dashöfer Szakkiadó felmérésében pénzügyi, számviteli területen négyszáz munkaadó, valamint 430 pályakezdő vett részt. A válaszadó cégek 59 százaléka egyáltalán nem alkalmaz pályakezdőket, és 35 százaléka is csak esetenként vesz fel gyakorlati tapasztalattal nem rendelkező munkavállalót.

A cégek 79 százalékánál még a kötelező gyakorlati idő eltöltésére sincs a hallgatóknak lehetősége. Ezt elsősorban anyagi problémákkal indokolták: sok helyen létszámstop van, ha pedig mégis felvesznek új munkatársakat, akkor gyakorlott szakembereket keresnek. Milyen fizetésre számíthatnak a BA- és BSc-diplomások? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

A gyakorlati ismeretek hiányát, illetve a betanítással járó nehézségeket a cégek közel egyötöde emelte ki. Az álláskereső fiatalok elsősorban a számítástechnikai ismereteikkel nincsenek megelégedve, de jelentős hányaduk jelölte meg a nyelvtudást, a gyakorlati munkatapasztalatot, valamint a kommunikációs, prezentációs készségüket hiányosságként.

A munkáltatói oldalról elsősorban a számítógépes programok kezelése és a gyakorlati munkában jellemző feladatokhoz való hozzáértés jelenik meg hiányosságként: többek között a bevallások, jelentések, elemzések készítésének, gyakorlati könyvelési feladatok ellátásának, hibák felismerésének és azok javításának képessége.

A nyelvtudás az állás megszerzésénél döntő jelentőségű, a diploma jegyénél azonban a gyakorlati tapasztalat fontosabb – legalábbis a cégek 87 százaléka így válaszolt. A pályakezdők elsősorban állásportálokon keres munkát, míg a cégek több mint fele elsősorban ismeretségi körében keres új kollégákat. Hány hónap alatt találnak állást a diplomás pályakezdők? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.