Az egyetemi kollégiumok hálózata számos problémával küzd a férőhelyek hiányától a közel tíz éve változatlan normatívákig. Ennek ellenére az intézményekben a lehetőségekhez mérten mozgalmas élet zajlik ma is.

A kollégiumi életbe sokan egyszerűen belekényszerülnek, a bentlakásos intézmények azonban korántsem az iskolarendszer munkásszállóinak lettek kitalálva, és ez kiváltképp igaz a felsőoktatásban. Ha a feltételek adottak, az egyetemi kollégiumokban szoros barátságok és összetartó közösségek alakulnak ki, a mindennapoknak pedig éppúgy része (ízlés szerinti arányban) az életre szóló anekdotákat szülő bulizás, mint az „átlagegyetemisták” igényein túlmutató, sőt akár egész karriereket meghatározó szakmai munka és közéleti tevékenység.

A kollégiumok hőskora azonban már a történelemkönyvek lapjaira tartozik, a körülmények pedig azóta jelentősen átalakultak: a felsőoktatásban tanulók és ezzel a szállást keresők száma robbanásszerűen megnőtt, ráadásul tényezővé váltak az egyenletben a virtuális közösségek is. Adja tehát magát a kérdés, hogy milyen helyzetben van ma a magyar kollégiumi hálózat, és mire számíthat egy beköltözésre készülő diák.

Kapósak a helyek

Először is arra, hogy a túljelentkezés miatt nem biztos a bejutás. Magyarországon jelenleg 200-220 kollégium működik az állami, egyházi, alapítványi és magánkézben lévő intézményeket is ideszámolva, a férőhelyek száma 50-55 ezer, a túljelentkezés pedig két-háromszoros – tájékoztat az adatokról a Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetségének (FEKOSZ) elnöke, Novák János, aki azt is elmondja: az arány intézményenként változó, ugyanis mindig vannak felkapott és kevésbé népszerű kollégiumok.

A Schönherz Kollégiumi Bizottság elnöke, Zimányi Péter ezt azzal egészíti ki, hogy az egészéves bérlések miatt az őszi szemeszterekben mindig többen jelentkeznek, Seifert Tibor, az ELTE kollégiumi főigazgatója pedig azt is hozzáteszi: ők középtávon már létszámcsökkenésre készülnek.

Csillagok helyett A hatályos törvény alapján a kollégiumi férőhelyeket négyfokozatú skálán kell besorolni a komfortfokozat szerint. Az I. kategóriába tartozó intézményekben a vizesblokkok közös használatúak, a szobák három- vagy többágyasak, és 10 éve nem történt felújítás. A II. kategóriában egy lakóhelyiségben háromnál kevesebb embert szállásolnak el, a III-ban emellett minimum kétszobánként saját vizesblokk is található, a IV. kategóriában pedig mindezek a feltételek úgy teljesülnek, hogy az elmúlt 10 évben felújítás is történt.

Ha a várakozásaik beigazolódnak, elképzelhető, hogy a legnépszerűbb hazai egyetem nyolc kollégiumot és öt szakkollégiumot magába foglaló hálózatában nem lesz túljelentkezés, hiszen a 3700 férőhelyre az ezredfordulóig tartó komoly tülekedés után immár stabilan 4200-4500 fő jelentkezik évente, amihez még körülbelül 150-160 külföldi diákot kell hozzászámolni. Fölösleges helyek egyébként már ma is akadnak: Balogh József, a FEKOSZ elnökségi tagja arról számol be, hogy vidéken üres ágyakkal is lehet találkozni.

Szobák és lakosztályok

Persze az sem mindegy, milyen környezetben áll az az ágy, és ez a férőhelykérdéssel karöltve már igen messzire mutató problémakört alkot. A rendszerváltás óta a hazai kollégiumi hálózat képtelen volt a szükséges ütemben fejlődni: a forráshiányos időszakokban ezt a területet különösen elhanyagolták, és sok illetékes egyszerűen kihátrált az intézmények mögül, így egy-két általános nekilódulástól eltekintve sokáig csak egyedi helyteremtési és felújítási akciókról lehetett beszélni. Látványos eredmények persze vannak, az ELTE kollégiumainak vezetése például az egy hagyományos és két szakkollégiumból álló intézménycsoportot 13 tagú hálózattá fejlesztette 22 év alatt, de általánosságban mégis inkább a stagnálás és az állagromlás volt a jellemző.

Az átépítés és a modernizáció legnagyobb hulláma így végül a sokat szidott PPP struktúra keretében zajlott le. Hozzá kell tenni rögtön: a kép e tekintetben sem egységes, hiszen míg a Schönherz például magántőke bevonásával újult meg 2 milliárd forintért, az ELTE kollégiumainak vezetése nemet mondott az effajta felújításokra – abban viszont mindenki egyetért, hogy a PPP rendszer nem tett jót a hálózatnak, mert mind a beruházási, mind az üzemeltetési költségeket komolyan megemelte.

Az eltérő előzményeknek megfelelően a leendő lakókat igencsak változatos állapotok várják. A kollégiumok komfortbesorolásának négy fokozatát ugyan törvény rögzíti, de ez csak egy irányadó tényező, a felszereltségben pedig komoly különbségek mutatkozhatnak. Seifert Tibor szerint a lakónkénti egy internetcsatlakozási lehetőség ma már elengedhetetlen, de a luxusszolgáltatások így is számosak lehetnek – a csúcskategóriát képviselő diákotthonokban akár kábeltévével és külön konyhákkal is lehet találkozni. Emellett természetesen az is befolyásolja egy kollégium nívóját, hogy a közösségi terek emeletenként egy zuhanyzóra korlátozódnak, vagy tanulószobák, könyvtárak, internetszobák, klubhelyiségek, sportpályák is rendelkezésre állnak. A világ legdrágább egyetemi kollégiumairól itt találsz képeket.

Piszkos anyagiak

A változatos ellátáshoz hasonlóan eltérőek a kollégiumi díjak is. A Schönherzben például a felújítás előtt a kiosztott kollégiumi normatíva alapján havi 7000 forintot kellett fizetni, azóta pedig 9300-at, a költségtérítéses hallgatók viszont jóval többért, havi 20 950 forintért bérelnek helyet maguknak – mondja Zimányi Péter. Az ELTE kollégiumaiban ezzel szemben egységesen 9000 forintot fizet mindenki, beleértve a költségtérítéses, sőt a túlfutó diákokat is, akik után nem kap kollégiumi normatívát az egyetem. Mivel az ELTE diákjainak jelentős része után folyósít támogatást az állam, sok más intézménnyel szemben itt megengedhető ez annak érdekében, hogy a hallgatók szociális helyzete ne legyen még rosszabb, de a kieső pénz hiánya egyre jobban érződik – mondja Seifert Tibor.

Az mindenesetre így is elmondható, hogy az ár nem a szolgáltatás színvonalától függ: amint azt a FEKOSZ képviselői is kiemelik, ahol sikerül jól gazdálkodni a normatívákkal, ott akár a „luxuskategóriás” kollégiumok is elérhetők lehetnek a szélesebb körök számára. Más kérdés, hogy a háttérben mekkorák a problémák.

De mi ebben a buli?

Függetlenül attól, hogy omladoznak vagy 60 csatorna adását fogó televíziók fényétől villognak, a legfontosabb kérdés persze az, hogy mennyire telnek meg élettel az épületek. A kollégiumok nehéz helyzetét a bentlakók nem feltétlenül érzékelik, ettől függetlenül azonban sajnos e téren is visszalépések tapasztalhatók. A hallgatók számának megugrása, az oktatás ezzel járó elszemélytelenedése, az infrastruktúra fejlesztésének akadozása és az intézményéket magukra hagyó egyetemi vezetők és politikusok, valamint a virtuális világ térnyerése mind a kollégiumi hálózat ellen dolgoznak – mondja Balogh József. Az elhangzottakkal Zimányi Péter is egyetért: ő arra hívja fel a figyelmet, hogy a diákok érdektelensége az elmúlt évekhez képest megnőtt, és sokan egyszerűen túl kényelmes környezetből érkeznek ahhoz, hogy „átlépjék az ingerküszöbüket” a bentlakásban rejlő lehetőségek.

Ennek ellenére a kollégiumi élet persze zajlik mindenütt, amennyire csak lehet. A Schönherz 40 éves múltra visszatekintő rendezvénye, a Schönherz Qpa alkalmanként mintegy 2000 diákot mozgat meg, a Mad World nevű új egyetemi klubot alkalmanként 900-an látogatják, és évente 25 szakmai tanfolyam, valamint számos zenés-táncos estet rendeznek meg, Seifert Tibor pedig azt is kiemeli, hogy az ELTE kollégiumaiban az elmúlt években feltűnően megerősödött az önkormányzati munkában való részvétel.

Hogy mitől lesz jó, netán egyenesen legendás hírű egy intézmény, abba persze a tradícióktól a befogadóképességen át a földrajzi elhelyezkedésig sok minden beleszól – mondja Novák János. A FEKOSZ elnöke azonban azt is megjegyzi: ahol az öntevékeny hallgatók tesznek róla, ott színvonalas, értékes szakmai munka folyik, és végső soron a közösségi életnek is csak a hajlandóság a záloga. Az pedig egészen biztos, hogy bár az intézményhálózat szorult helyzetén mihamarabb javítani kell, a kollégiumok mellett továbbra sem csak a kedvező árak szólnak, mert hosszútávra szóló barátságok, értékes kapcsolatok, hasznos ismeretek és jó sztorik nélkül senki nem távozik. Ráadásul a kollégiumokat megjárt fiatalok megtanulják magukat ellátni, és – ahogy Zimányi Péter fogalmaz – az őket körülvevő közösségben értéket teremteni, ennél hasznosabb tudás pedig aligha létezik.

Bus András