Régi-új rektor a Debreceni Református Egyetem élén Felsőoktatás
Eduline

Régi-új rektor a Debreceni Református Egyetem élén

Újra Fekete Károly lett a Debreceni Református Hittudományi Egyetem (DRHE) rektora, az egyetemi tanár 1997 és 2005 között már betöltötte egyszer ezt a pozíciót. A rektor megbízólevelelét ma vette át Schmitt Pál köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Fekete Károly 1997 és 2005 között már volt az egyetem rektora, akkor betöltötte a Debreceni Református Kollégium igazgatótanácsának elnöki, valamint 1998-1999-ben a Debreceni Egyetemi Szövetség szenátusának alelnöki tisztségét is.

2005 novemberétől a Magyar Tudományos Akadémia debreceni területi bizottságának főtitkára a DRHE-n betöltött oktatói állása mellett; 2007-től ugyanennek a bizottságnak a főtitkára és titkárságvezetője volt egyben. 2010. szeptember 1-jén egyetemi tanárrá nevezték ki a hittudományi egyetemen.

A régi-új rektor kutatási területe a gyakorlati teológián belül a homiletika (egyházi szónoklattan) és retorika, a liturgika és egyházzene, a gyülekezetpedagógia és a tanító igehirdetés, valamint a neveléstörténet, a teológiatörténet, a hitvallások teológiája és az orgona- és hangszertörténet.

Kitüntetései között szerepel a Károli Gáspár-díj, a Debreceni Egyetemért Emlékérem, a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, valamint a Mikó Imre emléklap és érem.

MTI

 

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni? Felsőoktatás Vendégszerző

Az Egyesült Királyságban vagy az USA-ban jobb egyetemre járni?

Sokan álmodoznak arról, hogy külföldön tanuljanak, de amikor választani kell a brit és az amerikai egyetemek között, könnyű elveszni. Mindkét rendszer világszínvonalú, mégis másképp működik: eltér a tanórák felépítése, a felvételi folyamata, a közösségi élet és a mindennapok ritmusa. Ritli Zsanett írása, aki a University of St. Andrews alumnájaként és jelenlegi Fulbright-ösztöndíjas NYU hallgatóként mindkét felsőoktatási rendszerben első kézből szerzett tapasztalatot.