Augusztus 1-jéig beköltözik a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara a most elkészült Zsolnay kulturális negyedbe. Az egyetem évi ötvenmillió forintot fizet az önkormányzatnak a területért, szeptemberben 1300 hallgató már a felújított épületekben kezdi meg a tanévet.
Tizenhétezer négyzetméternek zajlik a műszaki átadása, ez a teljes egyetemi negyed – mondta az MR1-Kossuth Rádió kedd reggeli vidékmagazinjában Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Zrt. vezérigazgatója. Annak ellenére, hogy bonyolult munkákat kellett elvégeznie a kivitelezőnek, eddig csak kisebb problémák merültek fel. Fotó: MTI Ez a negyed, amely önmagában is világszám, legyen életben – jelentette ki Pécs polgármestere. Páva Zsolt szerint az egyetem ittlétével járó pezsgés, a fakultások és a programok előnyös helyzetet jelentenek a város számára. A Zsolnay negyedről szóló korábbi cikkünket itt olvashatod el.
Az előző napokhoz képest pénteken már jóval kevesebben vizsgáznak. Német nyelvből középszinten 11 096-an, emelt szinten pedig 3061-en mérettetik meg magukat. Mutatjuk, hogyan épül fel a vizsga és hány perc alatt kell megoldani a kapott feladatokat.