Kárpát-medencei nyári egyetemet szervez az ELTE Felsőoktatás
Eduline

Kárpát-medencei nyári egyetemet szervez az ELTE

Első alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Magyar Nyári Egyetemet az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE); a július 10-től 18-ig tartó programokra Erdélyből, Kárpátaljáról, a Felvidékről és a Délvidékről érkeznek magyar fiatalok.

A felsőoktatási intézmény tájékoztatása szerint a nyári egyetem célja, hogy a hallgatók anyanyelvükön vehessenek részt a kifejezetten nekik szervezett szakmai képzésben - ezzel is erősítve nyelvi integritásukat -, és a sokszínű kulturális programnak köszönhetően bepillantást nyerhessenek Budapest pezsgő diákéletébe.

Az ELTE jogi kara


Az Egységben a tudomány mottóval tartandó programot négy szekcióban rendezik meg: a jogtudományi szekció a jogállam és az egyéni autonómia témakörével foglalkozik, a humántudományi szekció témája a humán és a természettudományok metszéspontjai, a természettudományi szekció a természettudományban megjelenő modelleket veszi sorra, míg az informatikai szekció az informatika modern technológiáit tekinti át.

A nyári egyetem lezárásaként a hallgatók megtekintik a Pannonhalmi Apátságot, majd felkeresik a neves apátsági borászatot és pincészetet, ahol borkóstolón vesznek részt. A rendezvény szekcióinak közös megnyitóját július 11-én, hétfőn tartják az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

MTI
Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.