Nem mernek szembemenni a kormánnyal a rektorok Felsőoktatás
Eduline

Nem mernek szembemenni a kormánnyal a rektorok

Négy rektor utasította vissza a Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöki posztját, illetve a jelöltséget, így kis híján elnök nélkül maradt a magyar felsőoktatás legfontosabb szakmai és érdekvédelmi fóruma - írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A lap szerint többen azért utasították vissza a felkérést, mert nem akarnak harcba szállni a kormányzattal a felsőoktatási integrációs tervek kapcsán. A Magyar Nemzet emlékeztetett: az MRK alapszabálya szerint az elnököt már egy évvel kinevezése előtt meg kell választani, és elnöki mandátuma megkezdéséig társelnökként kell dolgoznia.

Az MRK Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát választotta erre a posztra tavaly, de ő úgy döntött: mégsem vállalja a tisztséget. A lap ugyancsak pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írta: lemondása hátterében esetleges jövőbeli kormányzati szerepvállalása áll.

A posztot Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora, Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora, Solti László, a gödöllői Szent István Egyetem rektora sem vállalta. A tisztséget végül Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora vállalta el.

MTI
„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között Közoktatás Palotás Zsuzsanna

„Vagy most fogunk össze, vagy szépen végignézzük, ahogy az egész rendszer leomlik” – óriási a sztrájkhajlandóság a pedagógusok között

A 2026-os béremelési tervezet hiányosságai és a rendszerben meglévő igazságtalanságok miatt mára már több mint 2400 oktatási dolgozó jelezte részvételi szándékát egy kétórás figyelmeztető sztrájkban a PDSZ felmérése alapján. A sztrájk nem csupán a bérekért folyna: a pedagógusok, segítő és technikai dolgozók szerint a rendszer működőképessége forog kockán.