Botrány a Babes-Bolyai Tudományegyetem: szexért adott kettest az egyik oktató Felsőoktatás
Eduline

Botrány a Babes-Bolyai Tudományegyetem: szexért adott kettest az egyik oktató

Többször szexuális ajánlatot tett tanítványainak a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának egyik matematikaprofesszora. A 61 éves oktatót egy harmadéves hallgató buktatta le.

Az államvizsga előtt álló egyetemista június második hetében kért segítséget az oktatótól, aki azt mondta neki, csak akkor kaphat kettest, ha hajlandó vele lefeküdni. A lány első alkalommal nemet mondott, második alkalommal azonban egy apró kamerával érkezett a matematikát és statisztikát tanító professzor irodájába – írja a manna.ro.

A felvételeken jól látszik, amint a professzor alsónadrágra vetkőzik, és megpróbálja rábeszélni a végzős diákot, hogy feküdjön le vele. Az egyetemista azonnal átadta a videót a rektornak, a Babes-Bolyai Tudományegyetem Közgazdasági- és Gazdálkodástudományi Karán belső vizsgálatot indítottak, az eredmény szerint Illie Parpucea már többször tett szexuális ajánlatot azoknak a hallgatóknak, akik utóvizsgára jelentkeztek nála.

Parpuceát azonnal eltiltották a vizsgáztatásról, sem a doktori védéseken, sem az államvizsgákon nem vehet részt, arról pedig a vizsgaidőszak után döntenek az intézmény vezetői, hogy elbocsátják-e.

eduline

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.