Lázár: "Hoffmann Rózsa a kormány egyik legmegbecsültebb tagja" Felsőoktatás
Eduline

Lázár: "Hoffmann Rózsa a kormány egyik legmegbecsültebb tagja"

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyik legmegbecsültebb tagja a kormányzatnak - jelentette ki Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője kedden a TV2 Mokka című műsorában.

"Államtitkár asszony az egyik legmegbecsültebb tagja a kormányzatnak, a Fidesz-frakció tiszteli, becsüli az ő eddigi, több évtizedes pedagógusi pályafutását, és támogatja a programját és elképzeléseit" - fogalmazott Lázár János. A frakcióvezető véleménye szerint "aki mögött a miniszterelnök ott áll, a körül soha nem fogy el a levegő".
   
Az Index hétfőn írt arról, hogy kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkára, aki levelében azt is összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez. A hírportál úgy értesült, hogy a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához. Hoffmann Rózsa lemondásának okairól és a reakciókról itt olvashatsz.
   
A miniszterelnök szóvivője hétfő délután azt közölte: az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és "így fog ez maradni még hosszú időn keresztül".

MTI 

 

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál Felsőoktatás Gál Luca

Tandíjra, lakhatásra vagy akár egy új laptopra kellene pénz? A diákhitel mindegyikre megoldást kínál

Sok egyetemista szembesül anyagi nehézségekkel a tanulmányai során. Az önköltséges képzésre felvételt nyert hallgatóknak éveken át komoly összegeket kell fizetniük. A magyar felsőoktatási intézményekben a tandíjak intézménytől és szaktól függően eltérnek, de a legtöbb alapképzés féléves díja 270 000 és 500 000 forint között mozog, míg a mesterképzések esetében ez az összeg jellemzően 300 000–400 000 forint között alakul. Bizonyos szakokon – például az orvosi vagy a repülőmérnöki képzéseken – a tandíj akár több millió forint is lehet félévente.