Kínos helyzetbe hozta a Northwestern egyetemet az amerikai humorista Felsőoktatás
Eduline

Kínos helyzetbe hozta a Northwestern egyetemet az amerikai humorista

Visszatért egykori egykori egyetemére Stephen Colbert amerikai humorista, és – szokásához híven – szinte azonnal magára haragította a Northwestern University vezetőit. A diplomaosztó ünnepségen előadott beszédében kíméletlenül emlékeztette a hallgatókat és az oktatókat az elmúlt hónapok botrányaira.

Az Emmy-díjas humorista beszédén a végzős hallgatók és a szülők jól szórakoztak, az egyetem rektora azonban valószínűleg kellemetlen perceket élt át – Colbert ugyanis megemlítette a Chicago melletti Northwestern University történetének egyik legkínosabb botrányát. A beszédről készített videót néhány élelmes egyetemista szinte azonnal feltöltötte a YouTube-ra, a felvételeket egyenként több mint száz-százezren nézték meg.

Márciusban az intézmény pszichológia szakos hallgatóinak “rendhagyó” órát tartott egyik professzoruk, John Michael Bailey. Az emberi szexualitással foglalkozó óra után behívott egy párt, amely az egyetemisták előtt mutatta be, hogy milyen a női orgazmus. “Láttam pár fotót a bemutatóról. A látvány alighanem örökre elriasztott titeket a szextől” – élcelődött Colbert. Tízmilliókért búcsúztatják a végzős egyetemistákat a hírességek - összefoglalónkat itt olvashatod el.

eduline

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó Campus life Székács Linda

Egyiptomban él, de Magyarországnak szállítja a dicsőséget a 18 éves nyíltvízi úszó

Tóth Diána nyíltvízi úszó nevét kevesen ismerik itthon, pedig 18 évesen már olyan teljesítményeket tudhat magáénak, amelyek világszinten is figyelemre méltóak. A fiatal lány Egyiptomban él és itt is készül a versenyekre, ennek ellenére a dobogóra mindig magyar zászlóval áll, holott támogatást sem anyagi, sem tárgyi formában nem kap Magyarországtól.