"Nemtelen támadások ellen kellett védekeznie" - kitart Hoffmann mellett a KDNP Felsőoktatás
Eduline

"Nemtelen támadások ellen kellett védekeznie" - kitart Hoffmann mellett a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője megérti Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lépését, de azzal nem ért egyet. Harrach Péter azt mondta, a frakció az államtitkár mellett áll, és azt javasolja, vonja vissza elhatározását.

Hoffmann vs Pokorni. Hoffmann vesztett?

A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfőn azt mondta: Hoffmann Rózsa nyugodt körülmények között, hatékony, szakmai munkát szeretett volna végezni, de ehelyett a folyamatos, szervezett és nemtelen támadások ellen kellett védekeznie. Hoffmann Rózsa lemondásának okairól és az első reakciókról bővebben itt olvashatsz.
   
A frakció továbbra is Hoffmann Rózsa mellett áll, és azt javasolja, hogy vonja vissza elhatározását - tette hozzá a KDNP képviselőcsoportjának vezetője. Harrach Péter Hoffmann Rózsáról úgy fogalmazott: "megnyugtató számunkra, hogy a minisztere és a miniszterelnök egyaránt bízik szakmai tudásában és emberi helytállásában".
   
Az oktatási államtitkárság hétfőn megerősítette az MTI-nek, hogy Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár levélben felajánlotta lemondását Orbán Viktor miniszterelnöknek. A sajtóirodán azt mondták, amíg a személyes találkozóra a kormányfővel nem kerül sor, addig mást nem kívánnak mondani az ügyben. Az MTI úgy tudja, hogy egyelőre nem tűzték ki a megbeszélés időpontját. 
  
Hoffmann Rózsa döntésében szerepet játszott a Fidesz etikai bizottságának közelmúltban hozott döntése, amelynek értelmében Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke nem követett el etikai vétséget. A volt oktatási miniszter ellen Hoffmann Rózsa azért kezdeményezett eljárást, mert az Országgyűlés szakbizottságának kormánypárti elnöke a médiában többször bírálta az államtitkárság intézkedéseit, tervezeteit.
   
Az Index írt arról, hogy kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkára, aki levelében azt is összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez. A hírportál úgy tudja, hogy Hoffmann Rózsa jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához.

MTI 

 

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban Campus life Kurucz Tünde

„Hallgattunk eddig eleget” – egyetemisták az 1956-os forradalomban

1956. október 23-án délelőtt még megtartották az órákat a BME-n, az ELTE rektori tanácsa kiállt a diktatúra ellen tüntetést szervező hallgatók mellett és az egyetem oktatói a diákokkal együtt vonultak a békésnek induló demonstráción, mely végül az ÁVH sortüze után a Magyar Rádió épületének elfoglalásához vezetett.