Megkapták a rendőrség igazolását a Corvinusról kitiltott hallgatók Felsőoktatás
Eduline

Megkapták a rendőrség igazolását a Corvinusról kitiltott hallgatók

Megkapta a csütörtök esti demonstráció bejelentéséről szóló rendőrségi igazolást a Hallgatói Hálózat. A diákszervezet este nyolcra hirdetett tüntetést a Fővám téri parkba – eredetileg a Corvinus Egyetem aulájában szervezték volna meg az Éjszaka a felsőoktatásért elnevezésű vitafórumot, Mészáros Tamás rektor azonban szerdán lefújta az előadásokat

Az eduline információi szerint a Hallgatói Hálózat a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogászaitól kért segítséget, a gyülekezési jogról szóló törvény szerint ugyanis legkésőbb a demonstráció előtt három nappal be kell jelenteni a rendőrségen a rendezvényeket. „Mivel önhibánkon kívül kerültünk olyan helyzetbe, hogy ezt a szabályt nem tudtuk betartani, ráadásul olyan esemény történt, amelyre azonnal reagálni kell, nem késtünk le semmiről, több mint huszonnégy órával a demonstráció előtt kértünk engedélyt a rendőrségtől” – mondta a ma esti vitafórum egyik szervezője. A Hallgatói Hálózat rendezvényéről szóló összes cikkünket itt találod meg.

Este nyolckor kezdődik a tüntetés

A Hallgatói Hálózat este nyolctól, a Fővám téri parkban tiltakozik a Corvinus vezetőinek döntése ellen, majd egy másik belvárosi helyszínre mennek át, ahol megtartják azokat az előadásokat és vitákat, amelyek az eredeti programban is szerepeltek. A Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerdán tiltotta meg, hogy a diákszervezet az intézmény Fővám téri épületének aulájában szervezze meg az Éjszaka a felsőoktatásért elnevezésű „rendhagyó vitafórumot”.

Mészáros Tamás az eduline-nak szerda este úgy nyilatkozott, azért fújta le a rendezvényt, mert az „túlpolitizált” volt, nem tett volna jót az intézménynek. „Kiderült az is, hogy meg kell erősíteni az éjszakai ügyeletet, ez azonban pluszköltség, amit a Hallgatói Hálózat nem tud állni” – mondta. Az egyetem köremailt küldött az oktatóknak és a hallgatóknak, amelyben az áll, hogy csütörtökön a Fővám téri épületbe csak a corvinusos hallgatók léphetnek be, a diákigazolványokat 18 óra után biztonsági őrök ellenőrzik majd. A Főépületet és a Sóházat a megszokottnál jóval hamarabb, 18 órakor zárják be, a Központi Könyvtár épületét pedig 19 óráig kell elhagyniuk a hallgatóknak és az oktatóknak. A levelet Forgács Csaba campusigazgató és Trautmann László campuselnök írta alá.

2006-ban az ELTE-ről tiltották ki a hallgatókat

2006 szeptemberében az ELTE bölcsészkarának Múzeum körúti és Ajtósi Dürer sori épületeit zárta le a dékáni hivatal, és egynapos rendkívüli szünetet hirdetett: az egyetem nem engedélyezte a Hallgatói Hálózat – amely csak nevében egyezik a csütörtök esti tüntetést rendező szervezettel – felsőoktatási vitáját, amelyet a médiaszak nagyelőadójában szerveztek volna meg. Dezső Tamás dékán akkor „egy egyetemen kívüli, azonosítatlan” szerveződésnek nevezte a hallgatói fórumot, döntését a kar épületeinek védelmével indokolta.

A Hallgatói Hálózat 2006-os plakátja

eduline

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie Közoktatás Kurucz Tünde

Kiderült, hány elsősnek kellett idén évet ismételnie

Még mindig toronymagasan elsőben a legnagyobb az évismétlők aránya – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére megküldött adataiból, ugyanis az elmúlt tanév végén százból továbbra is mintegy öt olyan gyerek volt, akiknek idén újra kell járniuk az első osztályt. Rajtuk kívül ötödikben és hetedikben is magas volt a bukási arány.