A hallgatók harmincöt-negyven százaléka – ennyien kénytelenek diploma nélkül távozni az egyetemekről, főiskolákról egy-két, rosszabb esetben három-négy év tanulás után, legalábbis Pokorni Zoltán szerint, aki utólagos tandíjat szedne a lemorzsolódó diákoktól. A kérdés csak az, hogy pontosan kinek kellene visszamenőleg kifizetnie a képzése árát.

Utólagos tandíj – kinek, mikor? Pokorni Zoltán múlt héten arról beszélt a TV2 reggeli műsorában, hogy utólagos tandíjat kellene fizetniük azoknak a hallgatóknak, akik évekig járnak egy felsőoktatási intézménybe, majd nem fejezik be azt, a diákhitelt az ilyen esetekre is kiterjesztené. Az oktatási államtitkárság úgy reagált, a kormány nem tervezi a tandíj bevezetését, és inkább megelőznék a lemorzsolódást, mint büntetnék. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája szerint csak felmenő rendszerben, semmiképpen sem visszamenőleges hatállyal képzelhető el, hogy utólag térítést kérjenek a lemorzsolódó hallgatóktól, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke azonban azoktól is „diplomaadót” kérne, akik külföldön hasznosítják tudásukat.

A rendszerváltás előtti, viszonylag merev egyetemi-főiskolai képzési rendszerben a hallgatók három-négy százaléka hagyta ott az intézményeket anélkül, hogy diplomát szerzett volna, a kilencvenes években – a hallgatói létszám növekedésével – ez a szám valószínűleg a három-négyszeresére emelkedett. 2006 óta azonban nem készült olyan központi statisztika, amelyből a jelenlegi lemorzsolódási arányra következtetni lehetne.

„Az új képzési szerkezeten belüli átjárhatóság, a szak- és intézményváltás, a passzív félévek, valamint az, hogy a diákok költségtérítés fizetése nélkül két félévvel tovább tanulhatnak, szinte áttekinthetetlenné teszik a valódi lemorzsolódást” – tájékoztatott a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatási államtitkárság. A mérést ráadásul az is nehezíti, hogy sok hallgató lezárja ugyan a tanulmányait, de nyelvvizsgát már nem szerez, így nem kapja meg az oklevelét – nappali tagozaton országos átlagban az egyetemisták-főiskolások 20-23 százaléka csúszik emiatt.

Polónyi István oktatáskutató szerint az intézmények elektronikus tanulmányi rendszerében tárolt adatok alapján elvileg meg lehetne határozni a szakokat idő előtt otthagyó hallgatók számát – ezt azonban szinte sehol nem összesítik. Sok intézményben csak a végzési arányt számolják ki, tehát azt, hogy egy hároméves képzést három év alatt mennyien fejeznek be. Vagyis az tény, hogy évente 90-100 ezer hallgató kerül be a felsőoktatásba, ennek ellenére évente csak 50-54 ezer diplomát adnak ki az egyetemek, főiskolák – de hogy a fennmaradó 40 ezer diák közül hányan halasztalnak, hányan csúsznak, és hányan hagyták abba a tanulmányaikat, azt senki nem tudja. Diplomaadó vagy tandíj? Milyen rendszer működik Európa más országaiban? Összefoglalónkat itt olvashatod el.

Kötelező nyelvvizsga – van, akinek nem megy

Intézményenként változó, hogy gyűjtenek-e adatokat a tényleges lemorzsolódásról. A Budapesti Corvinus Egyetem 2006-ban és 2007-ben indult alapképzéseiről készített felmérésében például csak a végzési arány jelenik meg. A legtöbben a társadalomtudományi képzéseken szerezték meg időben a diplomájukat (a tanulók 55-60 százaléka), az informatikai szakokon a legrosszabb az arány, csupán a hallgatók 15 százaléka végzett három év alatt. Tóth Magdolna, az egyetem oktatási rektorhelyettese szerint sokan mennek külföldre vagy passzív félévre, de a beiratkozott diákok nagy része továbbra is náluk tanul. Mivel csak öt éve indultak az osztott képzések, az abszolút lemorzsolódást még nem mérték.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szintén tavaly készült felmérés arról, hogy a 2006-ban indított 33 alapszak hallgatói közül hányan végeztek 2009-ben. A Pedagógiai és Pszichológiai Karon volt a legjobb az arány, itt a diákok majdnem 40 százaléka szerzett diplomát három év alatt, az informatikai képzések hallgatóinak pedig kevesebb mint négy százaléka teljesítette időben a követelményeket. Arra vonatkozó adatot az ELTE felmérése sem tartalmaz, hogy azok közül, akik nem jelennek meg a 2010-ben beiratkozottak listáján, hányan mentek passzív félévre, illetve hányan hagyták ott végleg az egyetemet.  

„Lényegi lemorzsolódást nem tapasztalunk, hiszen már három év után alapszakos oklevelet szerez a hallgató” – mondja Dezső Tamás, az ELTE BTK dékánja. Az új rendszer rugalmasságának köszönhetően kevesebben hagyják ott idő előtt a kart, mint régebben, a dékán szerint az osztatlan képzésben a lemorzsolódás 30-40 százalékos volt.

Máshol továbbra is ilyen magas az arány: a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen például a beiratkozott diákok 20-40 százaléka végül nem szerez diplomát. Nemcsak azokról van szó, akik önszántukból hagyják ott a szakjukat, hanem azokról is, akiknek az intézmény szünteti meg a jogviszonyát – ők ugyanis az első évben nem teljesítik a követelmények legalább 50 százalékát. „Tizenöt kredit lenne a minimum, de sokan csak ötöt-nyolcat szereznek egy év alatt” – mondja Jobbágy Ákos oktatási igazgató, aki szerint a kötelező emeltű szintű érettségi garantálhatná, hogy a diákok felkészültebben kerüljenek be a szakokra.

Külföldön sem jobb a helyzet

Az OECD-tagállamok oktatási rendszeréről készült 2010-es Education at Glance jelentés szerint összesen 18 országban készültek statisztikák a felsőoktatási lemorzsolódásról. Ezek összesítéséből kiderül, hogy a fejlett államokban felsőfokú tanulmányokat folytató tanulók 31 százaléka nem szerez diplomát. Az arány az Egyesült Államokban, Mexikóban, Új-Zélandon és Svédországban a legmagasabb, az itt tanulók 40 százaléka hagyja ott idő előtt a felsőoktatást, a legkevesebben – a diákok 25 százaléka – pedig Spanyolországban, Belgiumban, Japánban és Franciaországban hagyják félbe tanulmányaikat.

B.B.
eduline