Hoffmann Rózsa: Pokorni Zoltán "szereptévesztésben van" Felsőoktatás
Eduline

Hoffmann Rózsa: Pokorni Zoltán "szereptévesztésben van"

Túlzás lenne aknamunkával vádolni Pokorni Zoltán, de sokszor szereptévesztésben van - mondta Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

Állja a pofonokat, hisz a munkában, és sok biztatást kap a szakma részéről, a kritikák pedig jól meghatározható körök felől érkeznek. Abban mindenki egyetért, hogy a felsőoktatásban változtatni kell, de ha valaki ezt el is kezdi, rögtön ellenséget kiáltanak – így nyilatkozott az oktatási államtitkár az ATV-nek.

Hoffmann Rózsa kijelentette: nem akarják sem bezárni, sem pedig feldarabolni a Corvinust, de elképzelhető, hogy a magánegyetem irányába terelik majd az intézményt, sőt az is lehet, hogy minden marad a régiben. A Corvinus átalakításának terveiről és a hallgatók reakciójáról bővebben itt olvashatsz.

Hoffmann: "Pokorni szereptévesztésben van"

2012-től mindenképpen szűkíteni fogják a szakok számát, jelenleg ugyanis például 30 helyen van turizmus képzés, ami nem indokolt, legalább 10-et meg kell szüntetni. Hoffmann Rózsa szerint előfordulhat, hogy karok is megszűnnek majd, de erről egy szakmai testület dönt majd, és az iskoláknak is lesz beleszólásuk.

A közoktatással kapcsolatban azt mondta Hoffmann Rózsa: legkésőbb 2013-tól léphet életbe az új pedagóguséletpálya-modell, amely lényegesen jobb anyagi feltételeket biztosít majd a tanárok számára. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy megemeljék az óraszámot, a kötelező munkaidő 80 százalékát, 32 órát kell majd az iskolában tölteni - magyarázta az államtitkár.

MTI

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.