Szétverték az egyetemisták tüntetését a biztonságiak Aleppóban Felsőoktatás
Eduline

Szétverték az egyetemisták tüntetését a biztonságiak Aleppóban

Súlyosan bántalmaztak a szíriai kormány ügynökei kedden több tucat diákot, akik Bassár el-Aszad elnök rendszere ellen tüntettek az észak-szíriai Aleppó egyetemi negyedében - mondta el egy emberjogi aktivista.

Musztafa Oszó közlése szerint az ügynökök még reggel megpróbáltak szétkergetni egy kétezer főnyi tüntetést az aleppói campusban. Mint mondta, a tüntető fiatalok közül sokakat üldözőbe vettek a biztonsági erők botokkal felfegyverkezett emberei, s a kollégiumi épületekben brutálisan megverték az odamenekült diákokat, több tucatnyit megsebesítve közülük.
   
Az arab ország második legnagyobb városának egyetemén az elmúlt hetekben több kormányellenes tüntetést is tartottak. Az aktivista elmondta, hogy a biztonsági erők kedden Homsz városában is szétoszlattak egy nagyobb, mintegy háromezres tüntetést.
   
A legnagyobb szíriai jogvédő szervezetek korábbi közlése szerint a tiltakozók ellen Aszad elnök által indított megtorlásokban több mint 850 ember vesztette életét az országszerte elharapódzott tüntetések március közepi kezdete óta.
   
A szíriai belügyminisztérium kedden cáfolta, hogy tömegsírt találtak volna a rendszerellenes tüntetések kiindulópontjául szolgáló Deraa városában, amelyet a hatóságok hetek óta igyekeznek elszigetelni a külvilágtól. A tárca egyik illetékese a médiának nyilatkozva azt hangoztatta, hogy ez "a Szíria destabilizálását célzó rágalmazási kampány" része. A tömegsír felfedezéséről szóló hírt hétfőn nicosiai székhelyén tette közzé egy szíriai emberjogi szervezet.
   
A Damaszkusztól száz kilométerre délre fekvő Deraa ellen április 25-én vetették be a hadsereget, de azóta már kivonták onnan a katonákat. A városban állítólag több százan vesztették életüket a tiltakozó mozgalom március 18-i kezdete óta.

MTI 

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők Közoktatás Kurucz Tünde

Nem feltétlen gyakornok kategóriában kezdenek az óvodai nevelők

Középfokú, technikusi képzettséggel, Pedagógus I. kategóriában, bruttó 654 ezres óvodapedagógusként is kezdhetnek az óvodai nevelők – derült ki az Oktatási Hivatal szerkesztőségünk részére küldött válaszából. Ehhez képest a frissen végzett diplomás óvodapedagógusok gyakornokként állhatnak munkába, ha nem volt korábban legalább 6 éves munkaviszonyuk.